adócsalás

Hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a NAV közép-magyarországi bűnügyi igazgatóságának osztályvezetőjét

Az adóhatóság dolgozója mellett még négy embert vettek őrizetbe csütörtökön.

Botos Tamás
bűnügy

Felfüggesztett börtönre ítélték Mourinhót adócsalás miatt

Spanyolországban.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Elítélték, börtönbe megy Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort

A bíróság nyolc pontban találta bizonyítottnak a különleges ügyészség vádjait.

Rényi Pál Dániel
külföld

A világ legnagyszerűbb múzeuma lehetne, de senki nem látogathatja

A szupergazdagok gigantikus adócsalási és pénzmosási komplexuma Genfben, ahol akár ezer olyan Picasso-festmény lehet, amit senki nem láthat. És egy svájci műkereskedő az egész mögött, akit egy kétmilliárd dolláros csalással is megvádoltak.

Horváth Bence
MŰVÉSZET

Ronaldo 19 millió eurót fizet a spanyol adóhatóságnak, így semmiképp nem kell sittre vonulnia

Az 6,1 milliárd forint.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Szijjártó már egy ideje tudta, hogy eljárás folyik Kuna Tibor ellen

A miniszter két és fél hónapja beszélt utoljára az adócsalással vádolt NER milliárdossal.

erdelyip
POLITIKA

Úgy néz ki, a politikus barátok hamar elengedik Kuna Tibor kezét

Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Kuna Tibor ügyéről. Pár éve még barátjaként tartotta számon a vállalkozót.

erdelyip
POLITIKA

Letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér az ügyészség Kuna Tiborra, recseg-ropog az állami milliárdokból épült cégbirodalom

Nem sokkal azután, hogy elkészült a vádirat az adócsalási ügyben, Kunáékkal szerződést bontott az állami milliárdokat szétosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

erdelyip
POLITIKA

Többmillió forintnyi illeték megfizetését lóghatta el Semjén Zsolt

Lehet, hogy adót is kellett volna fizetnie az ajándékba kapott svédországi háziállatvadászatok miatt, de illetéket mindeképpen.

Szily László
POLITIKA

Nem adnak számlát Tállai NAV-elnök oroszlánbarlangjában

A mezőkövesdi arénában még a NAV-hoz bekötött pénztárgép is inkább ki van kapcsolva.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Egy magyar gyémántkereskedő volt az a férfi, aki az FBI-nak beszélt az ellopott uniós pénzek tisztára mosásáról

Egy tavaly felszámolt banda tagja lehetett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Ugyanabban a számlagyárügyben hallgatták ki gyanúsítottként Berki Krisztiánt, mint Kuna Tibort, a Fidesz egyik kedvenc vállalkozóját

Míg Kuna 52 milliós kárt okozhatott a költségvetésnek az adónyomozók szerint, Berkit "csak" 7,6 milliós adócsalás miatt hallgatták ki.

erdelyip
bűnügy

Alexis Sánchez felfüggesztett börtönt kapott adócsalásért

Mellé még 590 ezer eurós bírságot is kiszabtak, amit nagyjából egy hét alatt megkeres Manchester Unitednél.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Adócsalás miatt csapott le a NAV az egyik fesztivál szervezőire

Ciprusi és szlovák cégeket használtak, hogy tisztára mossák az eltitkolt belépőkből származó pénzt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Hat hónap alatt 30 milliárd forintnyi ÁFA-csalást leplezett le a NAV

Tállai András és hivatala 3000 bűncselekményt tárt fel fél év alatt.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ