afd

Orbán még egyszer, alighanem utoljára elment a falig

A miniszterelnök megvétózta az Ukrajnának szánt uniós támogatásokat, így a képlékeny világpolitikai helyzetben valódi kárt tudott okozni a közösségnek. Könnyen lehet azonban, hogy ez volt az utolsó ilyen lehetősége.

Molnár Kristóf
eu

Hatalmasat zuhant a Tesla forgalma Németországban

76 százalékkal kevesebb autót adtak el februárban, mint egy évvel korábban. Európa nagy részén jelentős visszaesés sújtja a céget, amióta Musk kiállt az európai szélsőjobb mellett.

Jelinek Anna
külföld

Az óriási golyókkal rendelkező Putyin-Trump-Hszi trojka mellett a náci mézeskalácsot kínálgató Alice Weidel is feltűnt a düsseldorfi karneválon

De Olaf Scholz is megkapta a magáét.

Molnár Kristóf
külföld

A szociáldemokrata SPD egy héttel a történelmi összeomlását hozó országos választás után megnyerte a hamburgi választást

Peter Tschentscher szociáldemokrata főpolgármester pártja 33,5 százalékot szerzett.

Molnár Kristóf
külföld

Fidesszencia: Trump és Oroszország mellett minden körülmények között

A Fidesz és a NER hónapjait összefoglaló sorozatunk második része durvább, mint az előző. Csak néhány téma: évértékelés teli rüszttel, Trump támogatása 0-24-ben, sikeres MOME-lázadás, elengedett mini-Dubaj, és Bayer, az egykori amerikai fegyverlobbista.

Benics Márk
POLITIKA

„Bosszant a sok külföldi, nem olyan már a város, mint volt” - AfD-szavazók Kelet-Németországban

A Deutsche Welle videóriportban próbálta megfejteni, mi okozza az AfD népszerűségét Odera-Frankfurtban.

Fődi Kitti
külföld

Az AfD át akarja venni a szociáldemokraták parlamenti üléstermét, amit a Hitler felhatalmazási törvénye ellen szavazó Otto Welsről neveztek el

Szerintük a parlament második legnagyobb ülésterme a második legnagyobb frakciónak jár.

Molnár Kristóf
külföld

Megalakult az AfD parlamenti frakciója, ami annyira nagy lett, hogy a frakcióülést alternatív helyszínen kellett megtartani

Mert a képviselők nem fértek be az eddig használt terembe.

Molnár Kristóf
külföld

Merz: Európának most már tényleg csak percei vannak hátra

A leendő német kancellár szerint az amerikai bejelentések után egyértelművé vált, hogy Európának nagyon gyorsan cselekvőképesekké kell válnia.

Benics Márk
külföld

Az AfD a 2029-es választási győzelemre készül

Friedrich Merz valódi mozgástér nélkül kezdi a koalíciós tárgyalásokat. Hiába nyertek a konzervatívok, a német választás valódi győztese a Merz hibáira váró AfD. Küzdelmes évek várnak Németországra.

Molnár Kristóf
külföld

Orbán a német választást megnyerő CDU-nak nem, de a szélsőjobbos AfD-nek külön gratulált

Szerinte „Németország népe nagy számban szavazott a változásra”.

Mészáros Juli
külföld

Toroczkai László is ott volt az AfD eredményváróján

A Mi Hazánk elnöke szerint nem igaz, hogy a Fidesz elcsábította volna az AfD-t.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az exit pollok szerint a konzervatív CDU nyerte a német választást, az AfD pedig 20 százalékot szerzett

A CDU 29 százalékot szerezhet, Olaf Scholz kancellár pártja csak 16 százalékot.

Molnár Kristóf
külföld

Kancellárváltást és szélsőjobboldali előretörést hozhat a német választás

Külföldi beavatkozás és belpolitikai tabudöntést hozó kampány után választ új parlamentet Németország. Bár a szélsőjobboldali AfD eddig nem látott méretűre erősödött, a legnagyobb esélyes még mindig a konzervatív CDU. Az új kancellár valószínűleg Friedrich Merz lesz, kormányozni azonban csak koalíciós partnerrel tud majd.

Molnár Kristóf
külföld

„Mindent megteszek, hogy sose jusson politikai hatalomhoz” - mondta Friedrich Merz a tévévitában két percre Orbánná változó Alice Weidelnek

Az AfD-s politikus úgy beszélt az orosz-ukrán háborúról, ahogyan a magyar miniszterelnök szokott.

Molnár Kristóf
külföld