Egyelőre semmi biztosat nem tudni a dologról.
Sharbat Gula hamis papírokkal, illegálisan tartózkodhatott az országban.
Egy zarándokot fogadtak a helyiek, amikor lebombázták őket.
Ő a 13. áldozat az idén Calaisnál. 900 menekült gyerek vár egyedül az átkelésre.
Azokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza a hazájukba. De még meg kell állapodniuk Kabullal.
De későn érkeztek. Mentek volna hamarabb is, de nem kaptak engedélyt Obamától.
Leginkább a Pakisztánban élő afgánok létbizonytalansága miatt.
A hatvan év körüli nő egy afgán művészeket és vállalkozókat támogató civil szervezetet vezetett, áprilisban rabolták el.
A támadók hét diákkal, két biztonsági őrrel és három rendőrrel is végeztek.
A segélyszervezetek szerint a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások miatt megingott a török határellenőrzés.
Két mikrobusszal tartottak Bamjánból Herátba. A nyugati hírügynökségek csak sebesültekről írnak, a kínai állami hírügynökség szerint legalább tíz turista vesztette életét.
Saad Emarati egyszerre harcolt az afgán kormány és a tálibok ellen is.
Hétfő este egy kínai családnak esett egy német vonaton, az Iszlám Állam nevében. Tavaly júniusban a magyar hatóságok vettek tőle ujjlenyomatot.