Az SS „zsidóügyekért” felelős osztályának vezetője 1933-ban utazott a Palesztin Mandátum területére, és elment Jákov Ben-Gavriel ismert cionista író otthonába, ahol még héberül is megpróbált kimondani pár szót.
Aláírásgyűjtés így még nem mutatta meg Magyarországot.
Schmitt Pál utóda már szerdán leokézta a független igazságszolgáltatásra nézve aggasztó közigazgatási bíróságokat is.
A képviselő azt mondta, eddig csak kitelepülten gyűjtöttek, januártól viszont kezdődnek a kopogtatások, amiktől sokat remél.
Az ombudsman viszont vizsgálatot indít
Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.
Lehetnek meglepetések.
Patyi András szerint a törvény nem teszi lehetővé az ajánlóíveken szereplő aláírások ellenőrzését. Ami, lássuk be, elég nagy hülyeség.
Juncker szerint a nyilatkozat nem maradhat „jámbor kívánságok” megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie, az EU a hitelességével játszik, ha nem tartja magát a pillér szellemiségéhez.
Ezt állította ma Sebestyén Balázsék műsorában.
Valójában persze nincsen benne minden, ezért is skandálták a tüntetők (köztük Bibó-szakkollégisták is), hogy: „Szégyellünk!”, meg hogy: „Bajszos szar!”
A volt fideszes államfő nem zavartatta magát, az utolsó napon simán aláírta a Fidesz aljas, direkt a Közép-európai Egyetem ellen alkotott törvényét.
A köztársasági elnök a a vietnami nemzetgyűlés elnökét fogadta a Sándor-palotában.
Az egész család körbevette a frissen beiktatott elnököt.