A Fidesz véleményvezére szeptemberben még azt mondta: „Tudjuk, hogy Navalnijt nem mérgezték meg novicsokkal.”
Az orosz ellenzéki politikus magát egy vezető biztonsági tisztnek kiadva verte át az ügynököt, aki még azt is bevallotta, melyik alsónadrág lett novicsokos. A 49 perces beszélgetést felvették, és most közölték is.
Tagadta, hogy az orosz nemzetbiztonsági szolgálat mérgezte volna meg Alekszej Navalnijt. „Kinek kell ő?”
Egy nemzetközi nyomozás szerint nyolcfős különítmény követte az orosz ellenzéki politikust mindenfelé.
A Spiegel, a Bellingcat, az Insider és a CNN közös nyomozása szerint oroszországi mobiladatok, repülőjáratok utaslistái és „egyéb” források elemzése alapján „nemigen merülhet fel ésszerű kétség”, hogy az ellenzékit egy, legalább 8 ügynökből álló különítmény mérgezte meg.
A Sunday Times titkosszolgálati forrásai szerint az omszki kórházban, közvetlenül a Berlinbe szállítása előtt történhetett a második kísérlet.
“Amíg Uszmanov legdrágább yachtja Barcelonában vagy Monacóban horgonyozhat, Oroszországban senki sem fogja komolyan venni a szankciókat”.
Szerintük az orosz fél nem zárhatja ki, hogy az ellenzéki politikust Németországban vagy azon a repülőgépen mérgezték meg, amellyel Omszkból berlini gyógykezelésre szállították.
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista megmérgezése miatt került hat ember és egy intézmény az EU szankciós listájára.
Az orosz külügyminiszter pedig máris azzal fenyeget, hogy akkor Oroszországnak az EU ellen kell hasonló szankciókat bevezetnie.
Semmi kétség, hogy Novicsok idegmérget használtak Alekszej Navalnij megmérgezéséhez - hangsúlyozta az OPCW nagy-britanniai delegációja a Twitter-oldalán.
Egyelőre nem újabb leleplező videót publikált, hanem egy beszélgetős műsorban szerepelt, mérgezése óta először. Megmutatta, még mindig remeg a keze.
Az orosz ellenzéki politikus most először adott interjút, mióta felébredt a kómából.
A titkos, vagy legalábbis nagydobra nem vert látogatás tényét időközben maga Navalnij is megerősítette.
Az orosz ellenzéki politikus régóta vitában állt egy iskolai étkeztetést végző céggel.