alkotmánybíróság

Többé nem készülhetnek hangfelvételek a kormányüléseken elhangzottakról

Egy kormányrendelet alapján eddig is ez volt a gyakorlat, de most Semjén Zsolt a 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatba elrejtett egy erről szóló törvényt is.

Herczeg Márk
politika

Az Ab felfüggesztette eljárását a Lex CEU és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben

Még csak egy éve ülnek rajtuk.

Boros Juli
POLITIKA

Még meg sem alakult az új kormány, de Orbán már füllent arról, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől

Amikor a saját embereikkel telerakott Nemzeti Választási Bizottság, a Kúria és az Alkotmánybíróság sem ért egyet velük, arra is csak a duzzogás a válasz.

Sarkadi Zsolt
jog

A kampánytámogatás visszafizettetése miatt is az Alkotmánybírósághoz fordul a Momentum

A párt szerint sérti jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét a szabály.

Botos Tamás
POLITIKA

A választások után már a Kúriát sem zavarják a megtévesztő Orbán-plakátok

A magyar jogállam addig húzta az időt a kormányzati plakátnak látszó Fidesz-plakátok ügyében, hogy a döntés a választások utánra maradt.

Rényi Pál Dániel
jog

Alkotmánybírósághoz fordul a Momentum a választás szavazatlevonós szabálya miatt

Szerintük aggályos, hogy az a nagy pártoknak kedvez, míg a kisebbeket bünteti.

Botos Tamás
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság csak a választások után dönti el, hogy le kell-e szedni a beazonosíthatatlan Orbán-plakátokat

Szóval teljesen mindegy, mert akkor úgyis leszedik.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság szerint is törvényt sértett a köztévé

Az M1 egymilliós büntetését azonban elengedték.

Boros Juli
Média

Az Alkotmánybíróság szerint sem fellebbezhet Czeglédy a mentelmi joga felfüggesztése ellen

Az előzetesben ülő ügyvéd meg akarta támadni az NVB döntését.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Az Aranybullával, Werbőczyvel és rengeteg évszázados törvénnyel érvel a magyar kormány az EU ellen

Az Alkotmánybíróságtól kérik, hogy mondják ki, nem kell mindent teljesíteni az EU-s szabályokból. Évszázados érveik is vannak.

Magyari Péter
politika

A kormány az Alkotmánybírósággal mondatná ki, hogy ne kelljen teljesítenie az uniós kvótákat

Az igazságügyi miniszter alkotmányértelmezést kért.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság elutasította a panaszt, vasárnap megtartják a helyi népszavazást a bulinegyedről

Az Ab szerint egyrészt az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, másrészt még nem is létezik az a szabályozás, aminek az alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne.

Herczeg Márk
Budapest

Elmaradhat a jövő vasárnapi népszavazás a Bulinegyedről

Soron kívül, kedden dönt a kérdésről az Alkotmánybíróság.

Botos Tamás
Budapest

Dicséretesen modern, ugyanakkor kissé titokzatos facebookos nyomulásba fogott az Alkotmánybíróság

Na, mi van az ajtó mögött?

Szily László
INTERNET

Az Alkotmánybíróság szerint nem az újságíró hibás azért, ha egy politikus hazudik a sajtótájékoztatóján

Ha az újságíró híven adja vissza, amit a politikus mondott, nem vonható felelősségre a politikus szavaiért.

Sarkadi Zsolt
jog