Az amerikai elnök szerint remek kapcsolata lesz Jaír Bolsonaróval, mert „sok tekintetben hasonlóan gondolkodnak”.
A Trump-kormány is nyomasztotta őket ezzel.
A csapat 3 magyar játékossal lépett pályára.
A demokraták szerint ez egyértelmű nyilatkozat arról, hogy Washginton nem bízik többé Szaúd-Arábiában. Ehhez persze még Donald Trumpnak is lesz egy-két szava.
Ha a Huawei fejleszti a mobilhálózatot, az amerikaiak nem osztanak meg titkosszolgálati információkat a partnereikkel.
Nicolas Petit hiába vezette az Iditarod mezőnyét, végül kénytelen volt az ösvény mellől nézni, ahogy mindenki elhúz mellette, miután a kutyái úgy döntöttek, nem mozdulnak.
Mert annyira mérgesek a Trumppal kapcsolatos vizsgálatok miatt.
A szlovák kormány szerint, ha ezt engednék, az a szuverenitásuk feladása lenne.
Mert Venezuela Amerika, és legalább ott rendnek kéne lennie.
Az értük küldött keresőcsapat bukkant a testvérpár nyomára.
A család a washingtoni kormány közbenjárását kéri.
A halottak száma tovább emelkedhet.
A feljegyzés Manafort Ukrajna megbízásából végzett lobbitevékenységéről szól.
Azt írta a Twitteren, hogy jól haladnak a tárgyalások a kínaiakkal.
„Egy bizonyos ideig.”