Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, John Bolton az USA Venezuelával kapcsolatos politikájának indoklásképp azt posztolta a Twitterre, hogy nem szabad többé engedni, hogy büntetlenül maradjanak azok az emberek, akik az alapvető emberi jogokat megsértő és a népüket éheztető diktátorokat támogatnak. Ezzel Bolton Nicolás Maduro venezuelai elnökre utalt, akinek ellenfelét, Juan Guaidót támogatja Washington.
Boltont ezután a CNN egyik riportere szembesítette azzal, hogy az amerikai kormány is támogat diktátorokat, akik nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, például Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben vagy Egyiptomban.
Bolton erre azt mondta, ez a két dolog nincs ellentétben egymással, és idézte a Monroe-elvet, melynek lényege, hogy az amerikai kontinensen az Egyesült Államoknak kell rendet tartania. A tanácsadó szerint a Trump-kormányzat következetesen képviselte a célt, miszerint legalább a nyugati világban nem szabad engedni, hogy diktátorok uralkodjanak.
Bolton tavaly a zsarnokság háromszögének nevezte Kubát, Venezuelát és Nicaraguát, miközben közelebbi kapcsolatot keres a jobboldali populista Jair Bolsonaro Brazíliájával. (Axios)