Az amerikai Bob Brady elcsórta a pápa poharát, megitatta belőle a munkatársait, a víz maradékát pedig az unokáira csepegtetné.
A német újság azt mondja, félreértették a csütörtökön tett megállapításait, így indulhattak el a BMW-nek 10 százalékos részvényár-esést hozó híresztelések.
Lemond, lelép, ennyi. A Képviselőház elnökének távozásával káoszba süllyedhet a republikánus frakció és az egész törvényhozás.
Ugyanazokat a manipulált teszteket használták itt is, amikkel Amerikában lebuktak.
A kislány szülei illegálisan tartózkodnak az országban, a lány féltette őket a kitoloncolástól. A pápa, aki Washingtonban többször beszélt a bevándorlók befogadásáról, megáldotta és megcsókolta a lányt.
A német sajtó kapta fel szerdán, hogy még idén új amerikai nukleáris fegyverek érkezhetnek, de az USA szerint ezek sorozatgyártása még meg sem kezdődött.
A fénycsóvák több kilométer magasan hatolnak az égbe, a költöző madarak pedig nagyon messziről észreveszik őket, ezért letérnek természetes útvonalukról.
James Blake úgy nézett ki, mint egy hitelkártya-csalás gyanúsítottja.
Ashley Richards macska- és kutyakölyköket, csirkéket, galambokat, halakat, egereket, nyulat és rákokat kínzott és ölt meg a videóiban.
┗(^∀^)┛
Obama épp Alaszkában van, de az amerikaiak nem tekintik fenyegetésnek a kínai akciót. A hajók odaküldésének célja ettől függetlenül nem világos.
A georgiai egyetemen az eddigi hírek szerint egy ember sérült meg.
Az EU készített egy űrbéli magatartáskódex-tervezetet. Kína, Oroszország és Brazília megtorpedózta. De nem világos, hogy a békét vagy a háborút segítik ezzel.