Andy Burnham lehet Nagy-Britannia következő miniszterelnöke – miután Keir Starmer bejelentette lemondását. A volt manchesteri polgármester megpróbálja visszakormányozni pártját a baloldalra, ahonnét még Tony Blair térítette el. Egész Európa figyelni fogja Burnham kísérletét.
Egyelőre úgy tűnik, nincs kihívója Andy Burnhamnek, és ő lehet a következő brit miniszterelnök. A hetedik az elmúlt tíz évben.
A döntését közölte III. Károly királlyal is.
Egyik minisztere szerint a brit kormányfő a hétvégén átgondolta a politikai realitásokat, amikkel szembesül.
Magasrangú politikusoktól két napot kapott arra, hogy meghatározza távozása ütemtervét.
A győzelem után azt nyilatkozta, az eredmény a Munkáspárt „utolsó esélye a változásra”.
Pontosabban a brit miniszterelnöknek „nem áll szándékában időpontot kitűzni a Downing Street-i távozására”.
Hatalmas pofont kapott a Munkáspárt a múlt heti önkormányzati választáson. A párttagság már nemigen bízik Keir Starmerben, elmozdítani azonban nem olyan könnyű, így a kormányfő egyelőre kitart. Vajon meddig?
Nagyot nyert Farage pártja, feljövőben a Zöldek, de a legfontosabb tanulság az, hogy végleg szétesni látszik a kétpárti rendszer Nagy-Britanniában.
Újrakezdődött a vita, hogyan lehetne az öt évvel ezelőtti döntést visszacsinálni vagy legalább a károkat enyhíteni.
Az elkövetőt, aki öt embert sebesített meg, lelőtték.