Kárász Róbert kirúgása fáj neki.
A műsorvezető alapító tag volt a csatornánál.
Ha itthon is megkezdődnek a perek, az államnak 100 milliárdos kártérítést kell fizetnie a vállalkozóknak, akiket három nap alatt tiltottak el a nyerőgépek üzemeltetésétől.
„Szeretnétek, hogy nemzeti hős legyek?" „De Gyula, hát ez zsarolás!” A Zero rendezője elmesélte, hogy nézett ki, amikor a Nemzeti Filmalappal tárgyaltak a legkellemetlenebb jelenetről, és miért kellett végül kisatírozni Orbán Viktor arcképét.
Beszólt a műanyag karórájára? Nem szólt be a műanyag karórájára?
A legfrissebb hírek Andy Vajna csatornájáról.
Több mint 130 helyszínen forgatnak majd.
Pedig érdemes megnézni, mert Nemes Gyula filmje, a Zero nem is attól provokatív, hogy Orbán, Merkel és Putyin fényképével díszített dinnyéket lőnek szét benne. Hanem attól, amit a filmügyi kormánybiztos mondott: „Ez nem film.”
Addig is azt szeretné, ha az emberek nem csak Andy Vajna feleségeként tekintenének rá.
Nemhogy a Napló riportere nem lesz, de már az Összezárva Friderikusszal című műsorát sem folytatja.
Ma is így történt.
Az új Naplót a Tények egyik régi arca, Várkonyi Andrea vezeti majd.
Azt mondta, hogy minden úgy igaz, ahogy a vagyonnyilatkozatában le van írva.
Kirúgnák a reklámokat értékesítő kereskedőházakat az RTL Klub, a Class FM és az Index alól. Andy Vajnának persze nincs mitől tartania.
Kommunikációs ügynöksége szerint nem is tervezi, hogy új autót vesz.