Az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám erősíti az aszályhajlamot, és nő az egymást követő száraz napok maximális évi hossza is.
Az ársapka sem a termelőknek, sem a beszállítóknak, de valójában a fogyasztóknak sem éri meg. A meghosszabbított burgonya-árstopon keresztül megpróbáljuk szemléltetni, miért nem.
Száraz november Spanyolország északkeleti részén.
Volt olyan gazdaság, ahol a 80 százalékot közelítette az aszálykár mértéke.
Budapesten lesz a székhelye a Türk Államok Szervezete Aszálymegelőzési Intézetének.
Kétszáznál több elefánt esett eddig áldozatául a februártól októberig tartó időszakban az aszálynak.
A mostani éghajlaton körülbelül húsz évente egyszer lehet számítani erre.
Nem oldotta meg az aszálykrízist.
Az pedig általában szárazságot is jelent.
Két éve egy baktérium, most pedig az aszály és a melegrekordok tehetnek be az olívaolaj-ellátásnak.
Kína az eső érdekében még drónokat is bevetett.
A tó évtizedek óta látványosan pusztul, többek közt a gátépítés és a mezőgazdasági túltermelés miatt.
Nem tudja felvenni a versenyt az olasz, a spanyol és a német hagymával.
A forróság iszonyú szárazsággal párosult.
Tíz forinttal emelkedik a tojás nettó termelői ára. Az majd kiderül, hogy ennyivel drágább is lesz-e a tojás a boltokban, de mindennek tovább emelheti az árát.