atomprogram

Túlóráznak az iráni atomtárgyalásokon

Irán és az oroszok szerint már közel a megállapodás, az amerikaiak még nem így látják. Nem tudni, lesz-e ma megállapodás.

Horváth Bence
külföld

Kedden elválik, lesz-e atomfegyvere Iránnak

Svájcban tárgyalnak a nagyhatalmak külügyminiszterei arról, mit kellene csinálni az iráni atomprogrammal. Öt dolog, amit figyelni kell majd a megállapodásban.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az utolsó előtti napon nem sikerült megkötni az iráni atomalkut

Mondjuk ezt már abból sejteni lehetett, hogy az éjjel csak szakértői szinten egyeztettek, és az orosz külügyminiszter is hazautazott. Őt ma visszavárják.

Király András
külföld

Az Irán elleni szankciók feloldásáról tárgyalnak

2006 óta sújtják a szankciók Iránt, ha sikerül atomkérdésben megállapodni, akkor enyhíthetnek rajtuk.

kasnyikm
külföld

A jelek szerint Szíria atombombát gyárt

Pedig 2007-ben úgy tűnt, hogy Izraelnek sikerült szétbombáznia Aszad atomprogramját.

Király András
POLITIKA

A két lehetőségből a harmadik jöhet be az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokon

Király András
külföld

Valami nagyot robbant Teherán közelében

De akkorát, hogy még 15 kilométerrel arrébb is betörtek az ablakok. Hivatalosan egy robbanószergyár robbant. De valószínűbb, hogy egy kísérleti nukleáris telep.

Király András
külföld

Nagy áttörés: Irán tizedannyi plutóniumot fog termelni, mint amit eredetileg tervezett

Megkezdték a már majdnem kész araki nehézvizes reaktor átépítését. Ez nagyon fontos engedmény az atomvitában.

Király András
külföld

Irán kap egy nagy zsák pénzt

Az atomalku részeként 4,2 milliárd dollárnyi befagyasztott betétet vehet fel. Az első részletet február 1-én kaphatják meg.

Király András
külföld

Letakarják az ENSZ-székház meztelen domborművét

Az életnagyságúnál nagyobb dombormű lábánál helyezik el a csütörtökön kezdődő tárgyalások idejére Irán és az Európai Unió zászlaját, illetve a tárgyalódelegációk vezetőinek székét.

Herczeg Márk
külföld

Netanjahu szerint Izrael akár egyedül is fellép Iránnal szemben

Az izraeli miniszterelnök báránybőrbe bújt farkasnak nevezte Róhánit.

Horváth Bence
külföld