További öt gyereket kell ápolni, négyük állapota kritikus.
Christian King a király: jó előre megrendelte a születésnapi tortáját és még vagy száz másik édességet is.
Vagyis sportolókat küldenek, de a diplomatáik az emberi jogok helyzete ellen tiltakozva távol maradnak majd a játékoktól.
A rágalmazó kommentek miatt pedig a közösségi médiaóriásokat tennék felelőssé.
160 embert kellett evakuálni, a hotel egy része leégett.
A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét.
Matt Doran azt állítja, hogy az Adele új albumát tartalmazó email volt élete legfontosabb olyan levele, amit nem olvasott el.
Egyelőre nincs hír oltásellenes erszényesekről.
Melbourne-ben több ideig volt elrendelve lezárás, mint bárhol máshol a világon. Nagyon magas az átoltottság, így most enyhítettek a szigorú szabályokon.
Ez lehet Ausztrália történelmének legnagyobb drogfogása.
A lakosság több mint 70 százalékát már beoltották.
Akit Emmanuel Macron azután rendelt haza, hogy Ausztrália francia helyett amerikai tengeralattjárók beszerzéséről döntött.
A hónap végén Macron Biden elnökkel is találkozik.
Két faj élőhelyét is nagy mértékben pusztították el a 2019-2020-as szezon hatalmas bozóttüzei.
Az ausztrálok a világjárvány kezdete óta nem hagyhatták el az országot, novemberben feloldhatják a korlátozást.