A 15 méteres fal a gyűjteménynek csak azokat a darabjait mutatja be, amik az állandó tárlat részei.
A Városliget fejlesztéséért és az Operaház beruházásaiért felel majd. De jutott biztosi poszt Rubovszky Csillának, Rónaszékinének, és Hoppál Péternek is.
Látványtervek arról a 20 milliárdos beruházásról, aminek a Liget-projektben elvileg még az idén el kellene készülnie.
Tíz éve állítólag ennek a harmadából meg lehetett volna venni az egészet.
Az épületben pedig felállítják a magyar innováció interaktív múzeumát, jelentette be Baán László.
Győzött a józan ész, a földalatti alatti kiállítóteret sem építik meg.
Másodszor adják el óriási sikerként ugyanazt.
A világ legrangosabb ingatlanfejlesztői díját kaphatja a projekt, ha lenyomja orosz, japán és brazil versenyársait. Kisebb szépséghiba, hogy a „budapesti parkfelújítás” nem a zöld, hanem a megabeton kategóriában versenyez.
Akkorra fejeződhet be a felújítás.
400 milliót adnak a bérlőknek, hogy épülhessen az Új Nemzeti Galéria.
Három évvel azután, hogy elkezdődött a projekt, megkérdezték a magyarországi társadalmi szervezeteket, mi legyen a Városliget parkjával.
Kiválasztottak pár céget, hogy majd megversenyeztetik őket, de ez a gyakorlatban annyit ért, mintha ugyanazt a biztonsági embert hívták volna meg négyszer.
Baán László projektjének szempontjából nehéz elképzelni ennél előnyösebb kifutást.
Szerinte a Városligetben történt tűrhetetlen és jogtipró erőszakos események miatt a gigaberuházás fordulóponthoz érkezett, és Baán Lászlónak kell meghátrálnia.