Miközben a Városliget Zrt. eddig sokkal több pénzt költött el pr-kampányokra, mint a park gondozására, végül mégis egy olyan biztonsági céggel sikerült leszerződnie, ami olyan látványosan mondott csődött az első konfliktushelyzet kezelésében, hogy azzal még azokat is a Liget projekt ellen fordították, akik egyébként az sem zavart volna, ha az összes fát kivágják.
Pedig azt sem lehet mondani, hogy a biztonsági őrök csak úgy beestek volna Baán Lászlóék ajtaján, mert elvileg még verseny is lehetett volna az őrző-védő cégek között.
De végül aztán csak olyan cégektől sikerült ajánlatot kérniük, amelyek mindenhol ugyanazt a focimeccseken edződött gárdát vetik be.
Ugyanakkor a verseny biztosítása érdekében legalább négy olyan cégtől kell ajánlatot kérnie, amelyeket alkalmasnak tart a feladat elvégzésére. Ezeket már saját belátása szerint választhatja ki. Baán Lászlóék minkét feladatra ugyanazt a négy-négy céget hívták meg, de végül úgy alakult, hogy csak a későbbi győztes, a Patrol Group nyújtott be ajánlatot. A meghívott négy cég:
A Városliget Zrt. által kinézett biztonsági cégek közül három teljesen ismeretlen volt, a negyedikként pedig feltűnik a Fidesz rendezvényeit rendszeresen biztosító Valton Security is. Velük szemben a másik három cég korábban még sosem indult közbeszerzéseken.
Első ránézésre úgy tűnhet, mintha Baánék kifejezetten támogatni akarnák a vidéki kistelepülésekről jövő, pályakezdő fiatalok által irányított, feltörelvő vállalkozásokat, de ha jobban megnézzük ezeket a cégeket, kiderül, ugyanaz a csoport köré szerveződnek.
Ezek alapján nem nagyon lehetett volna úgy dönteni, hogy végül ne Tóth Csaba üvöltse le a rendőrök és a tüntetők fejét.
Egy szokatlanul fiatal cégről van szó, hiszen az Infinity-t csak két hónappal a Városliget Zrt. ajánlattételi felhívása előtt alapították. A cég vezetője a 28 éves Győrfi Henrik, a székhelyük pedig egy falu széli kockaház Hévízgyörkön. Nem tudni, hogy a friss alapítás miatt túl sok referenciával valószínűleg nem rendelkező cég hogyan került Baán Lászlóék látóterébe, de az Infinity végül nem adott be ajánlatot a Hungexpo bontási területének őrzésére. Helyette inkább a Közlekedési Múzeum területét kapták meg, mivel a bontást végző Bont-Tör Zrt. őket hozta be alvállalkozónak.
Miután a cég emberei megütötték a Közlekedési Múzeum tetejére felmászó Komáromy Gergőt, megkérdeztük a Városliget Zrt.-t, mit gondol az agresszíven, a helyzetet láthatóan kezelni képtelen biztonsági emberek fellépéséről.
A többiekkel ellentétben a Valtonról nem lehet azt mondani, hogy kispályás lenne az őrző-védő szakmában. A cég szépen kinőtte magát a 2010-es kormányváltás óta, sorra nyerik a közbeszerzéséeket, általában ők biztosítják a fideszes rendezvényeket is, de idén az összes állami ünnepségen is a Valton embereit láthatjuk. Varga Lajos, a cég többségi tulajdonosa az Indexnek sem csinált titkot abból, hogy közeli viszonyban van a kormánypárt vezetőivel. Baánék a Valtontól is kértek ajánlatot, de a profinak mondható cég nem csapott le a lehetőségre, inkább hagyta, hogy Tóth Csabáék kapják meg a munkát a Városligetben, pedig Vargának sokáig érdekeltsége volt a csónakázótónál működő étteremben is.
Az alig egy éve alapított cégnek sem voltak korábban olyan megbízásai, mint amire a Városliget Zrt. meghívta őket, tavaly csak 6,9 millió forint nettó árbevételt tudtak összehozni. A HardGuard-ot a 26 éves Nagy Viktória irányítja a Pest megyei Gombáról, de ha úgy alakult volna, hogy kapják meg a Városliget őrzését, lett volna kihez fordulniuk, hiszen Viktória apja, Nagy József több biztonsági céget is irányított Tóth Csabával együtt.
De hiába voltak ott a cég emberei szinte minden stadionban, 2011-re a Hard Force Securitynek így sikerült 100 millió forint feletti adótartozást felhalmoznia, ezért a Fővárosi Bíróság elrendelte a cég felszámolását.
A cég bedőlése ellenére Nagy József nem hagyta ott az őrző-védő szakmát, és még 2011 elején újraélesztette ugyanazt a vállalkozást a Hard Force Group néven. A Hard Force Groupot ugyanarra a gombai címre jegyezték be, ahol most a lánya cége is működik. A céggel továbbra is főleg focimeccseket biztosítanak, a referenciáik között a Felcsúttól a Honvédig szinte minden magyar klubcsapat feltűnik. Az MLSZ rendezevényein pedig a Valtonnak is bedolgoznak alvállalkozóként.
A Nagy család nem csak Tóth Csabával és a Valtonnal áll kapcsolatban: az indulásnál a Városliget Zrt.-vel végül leszerződő Patrol Group vezetőjét, Farkas Zoltánt is bevették a cégbe.
A Városliget Zrt. felhívására egyedüliként jelentkező céget szintén tavaly alapították. A Patrolt vezető Farkas Zoltán viszont régi üzlettársa a Tóth Csabát alkalmazó Nagy Józsefnek, így nem meglepő, hogy bár elvileg két teljesen külön cégről van szó, mikor a biztonságiak elfoglalták a ligetvédők táborát a Hungexpo területén,
ugyanazokat a Tóthhoz tartozó kopaszokat vetették be, mint akik pár nappal korábban a Közlekedési Múzeumnál az Infinity Forest nevében is intézkedtek.
A focimeccsekhez szokott kopaszok ekkor látványosan elvesztették az irányítást az események felett.
Mikor már eleve nagyon feszült volt a helyzet, még provokálták is a tüntetőket, az egyik aktivistának még az ujját is eltörték.
„A Városliget Zrt. a Hungexpo bontási területén őrzés-védelmi feladatok ellátására közbeszerzési eljárás keretében kért ajánlatokat őrzés-védelemmel foglalkozó és tapasztalattal rendelkező cégektől. Az ajánlattételi felhívásban megfogalmazott szempontok szerződéses teljesítésére a Patrol Group Kft. nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot.”
Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy a Patrol Group nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot, ugyanis ők voltak az egyetlenek, akik ajánlatot nyújtottak be. Jobban nem is választhattak volna.
Sághi Attila műszaki igazgató szerint a tiltakozók győztek. Ők is idegennek érezték a projekttől a kopaszok bevetését, nem számítottak arra, hogy "elfajulnak a dolgok".
TCS magából kikelve kéri számon a kisrendőrt, hogy miért nem intézkedik. Pedig éppen azt csinálja.
A magyar-belga után két tucat kopasz jelent meg a Közlekedési Múzeumnál, és körülkordonozták az épületet, hogy a tiltakozók ne tudják tovább akadályozni a Liget-projekt részeként startoló gigaberuházást. Rendőrök is érkeztek a helyszínre.
A biztonságiakra látszólag nem vonatkoznak bizonyos szabályok. Pedig nemcsak az aktivistákat verik, videó készült például arról, ahogy a kerítésen át vitatkoznak a rendőrökkel, miután gázsprayt fújtak feléjük.
Az aktivista egy vásznat akart leszedni a kerítésről, hogy a tüntetők belássanak a lezárt területre. Egy sisakkal ütöttek rá, levált egy darab csont a kisujjából. Ez súlyos testi sértés.