Legalább harmincan megsérültek.
Túl sok lett volna a vita köztük.
Hatvan éve nem szerepelt ilyen rosszul a konzervatív párt, összeomlottak a szocdemek is, a Zöldek és az AfD ünnepelhet, és komoly eredményt ért el egy szoclib protesztpárt is.
Vasárnap tartományi választások jönnek Bajorországban, és az előrejelzések szerint a CSU támogatottsága történelmi mélypontra süllyedhet.
A magyar állam milliárdjaival kitömött zenész fogadta az illusztris társaságot Bajorországban.
Megmutatta magát a magyar válogatott.
A táborokat csak az hagyhatná el, akinek pozitívan bírálták el a kérelmét.
Két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.
Egyből a bejárathoz.
Nem véletlen Horst Seehofer lett Orbán legjobb nyugati barátja.
Arról viszont, hogy Soros György ellen uszítanak plakátokon, a kormányfő azt mondta a Bildnek: „Ez egy nyílt vita, ami éppen a sajtószabadság bizonyítéka.”
FYI: 2017-re azt mondta, hogy a lázadásé lesz.
Egy hitelesebb arcot akarnak a párt élére.
Alus megcsonkított tetemét a múlt héten találták meg a bajorországi Schneizlreuthban, az osztrák határ közelében.
Pontosabban ezt már nem tartja elengedhetetlen feltételnek a CSU és Merkel CDU-ja közötti koalícióhoz.