baleset

Üres szavazólapokat szállított a balesetező előválasztási koordinátor

Szabályosan szállította a lapokat, újakat gyártottak helyettük.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Zebrán gázolt el egy fiatalt Várnai László, Zugló önkormányzati képviselője

A zöldön hajtott át, és balra kanyarodott, amikor a gyalogos, szintén a zöld lámpánál, átszaladt előtte.

Szász Zsófi
baleset

Öten meghaltak balesetben Abonynál

Egy Budapest irányából Szolnok felé tartó kistehergépkocsi hátulról egy kamionnak ütközött.

Szász Zsófi
baleset

Lakott területre zuhant egy katonai kiképzőgép Dallas közelében

"Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy a repülőgép a hátsó udvarokra, nem pedig a lakókra zuhant" - nyilatkozta a helyi tűzoltóság vezetője.

Király András
külföld

A bíróság szerint is a baleset miatt lett maradandóan fogyatékos a rendőr, akivel Lovasi András karambolozott

Az énekesnek – az első fokú ítélet szerint – hatszázezer forintot kell fizetnie, és két évre eltiltották a járművezetéstől.

Kaufmann Balázs
belföld

Balesetben meghalt egy gyerek az M7-es autópályán Tárnoknál

Egy autó szalagkorlátnak ütközött. A helyszínelés idejére lezárták az autópálya főváros felé vezető oldalát.

Rényi Pál Dániel
baleset

Többen is tolattak vagy egész egyszerűen megfordultak az M1-es és az M3-as autópályán

A több kilométeres torlódások miatt, amiket balesetek okoztak a hétvégén.

Mészáros Juli
közlekedés

Felborult egy bevándorlókkal teli kisbusz Várbalogon

A balesetben többen megsérültek, többen elmenekültek.

Herczeg Márk
határ

Kezdődik a szarvasbőgés, fokozott figyelmet kérnek a hatóságok az utakon

A párzási időszakban jóval izgatottabbak, kiszámíthatatlanabbak a szarvasok, de odafigyeléssel elkerülhetjük a bajt.

Kiss Imola
természet

A legénység mindhárom tagja életét vesztette az orosz katonai teherszállító prototípusának balesetében

Videón látszik, ahogy kigyulladt a repülő hajtóműve. A pilótának arra volt csak ideje, hogy elkormányozza a gépet a lakott területtől.

Haszán Zoltán
repülés

Vizsgálat indul Amerikában, hogy miért hajt bele néha villódzó dolgokba a Teslák robotpilótája

Többször is előfordult, hogy az önvezető rendszer megbolondult az éjszaka az út mellett álló tűzoltóautóktól vagy hasonló jelzőfényektől.

Csurgó Dénes
TECH

Nyolc ember meghalt, miután oldalára borult egy busz az M7-es autópályán

A balesetnek több tucat sérültje van.

Horváth Bence
baleset

Hegymászóbalesetben halt meg Vigh Melinda parasportoló

Ezüstérmet szerzett a 2016-os és a 2018-as IFSC Paramászó Világbajnokságokon.

Kaufmann Balázs
sport

Egy orosz milliomos beismerte, hogy megölt egy embert, akit medvének hitt

Egy szeméttelepen akart ráijesztenie az állatra, végül egy embert talált el.

Mészáros Juli
bűnügy

Négyméteres lukba ugratott az Audival

Kiadta.

Botos Tamás
bűnügy