baloldal

Senkinek nem kell börtönbe mennie a Hagyó-ügyben

Hagyó Miklós két évet kapott, de négy évre felfüggesztették. A többi vádlottnak sem kell már rács mögé mennie. Közel 6 év után ítélet született a Hagyó-perben. A sosem látott botrány a politikai elit korruptságának szimbóluma lett. Csakhogy a hatóságok addig ügyködtek, hogy a vád a végére nagyon meggyengült.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mint a kullancs, úgy csimpaszkodik az ellenzék Hosszú Katinkára

Ebben az országban elég széttépni egy papírt, és máris te leszel az ellenzék miniszterelnökjelöltje.

Szily László
politika

Közös baloldali jelölt indul Salgótarján polgármesteri címéért

Fekete Zsolt az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Munkáspárt 2006, valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület színeiben igyekszik győzedelmeskedni.

Tbg
POLITIKA

Nincs elég párt a baloldalon, ezért Kónya Péter új pártot alakít

kasnyikm
politika

Ferenc pápa megjárta Kubát, és köszöni szépen, de inkább nem tartja magát baloldalinak

Az egyházfő szerint a látszat csal. Reméli, hogy nem csak azért engedték el azt a pár ezer rabot, mert éppen arra járt.

Czinkóczi Sándor
vallás

Megvolt az idei balatonszárszói demokratikus buli Farkasházy Tivadar birtokán (FRISSÍTVE a beszédekkel!)

Az MTI fotói alapján az idei sztár nem a házigazda vécéje, hanem Gyurcsány Ferenc volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Fidesz a Financial Times cikkéről: A baloldal szüntelenül hátba támadja Magyarországot

A Fidesz-frakció hamisnak nevezi a Financial Times hírét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Boross Péter szerint aki a kormányt támadja, az országot támadja

Király András
POLITIKA

Falus: Az én döntésem volt

Bokros Lajos nyilvános vitára hívta Tarlós Istvánt, de nem mindenki állt be mögé.

plankog
POLITIKA

Pásztor Albert miskolci polgármester-jelölt átadta a választási plakátját Budapesten

Herczeg Márk
POLITIKA

Most volt elég a bohóckodásból

Falus Ferenc csak véletlenül volt ott a megtámadott civilek melletti tüntetésen, és nem értette, miért van ott ennyi rendőr. Jókat nevettünk eddig a vödrös videón, meg minden máson, de ha nem akar több szégyent hozni önmagára és Budapestre, most felismeri, hogy alkalmatlan erre a szerepre, és lelép.

plankog
publicisztika

Ebbe még beleállnak, de már kész a baloldali mesterterv 2018-ra

Nem lennénk Tarlós helyében, amikor „Megyó kettő” letérdel a startvonalhoz.

plankog
POLITIKA

Gyurcsány: második fejezet?

Ahogyan Orbán Viktor a 2002-es vereség után két évre eltűnt a magyar politikából, hogy később új személyiséggel vissza, úgy akarja Gyurcsány is átformálni a róla kialakult képet. Mára ugyanis ő maradt az egyetlen fajsúlyos vezető a baloldalon.

Véleményvezér
mélyebb

Min töri a fejét Orbán?

Ha végletesen meggyengül a magyar baloldal, egykönnyen a szélsőjobb válhat Orbán első számú ellenzékévé. Épp, mint Lengyelországban, ahol Donald Tusk miniszterelnök emiatt évek óta Európa bölcse szerepében pózol.

Véleményvezér
mélyebb

EXKLUZÍV! Megszereztük az első Mesterházy-kormány névsorát!

A győzelem mindenkit, még az öt szövetséges pártot is meglepte, így a kormányalakítási tárgyalások negyven órán át húzódtak, és nem egyszer üvöltözésig fajultak, de végül sikerült megállapodniuk.

Király András
POLITIKA