Pont azon a napon, amikor bejelentették a bánya államosítását.
A hatóság szerint szabálytalanul és szakszerűtlenül alakították ki a bányát.
A túszejtők és a rendőrség dulakodásában megsérült férfiért érkező mentőket szintén túszul ejtették.
Az LMP szerint ez az összeg nevetséges, de egyben felháborító, ezért Kanász-Nagy Máté hivatalos megkereséssel fordul a kormányhoz a szankció felülvizsgálata ügyében.
Fiák Istvánnal éppen akkor találkoztunk, amikor Kósa Lajost kísérte el a tusványosi fellépésére.
A közlemény végre eloszlatta a homályt és kiderült, hogy ki a felelős azért, hogy Kósa Lajos ügyvédjének cége a legközelebbi lakóházaktól 250 méterre robbantgathat.
Kósa Lajos ügyvédjének cége profitál a bányán, a károsultakat az adófizetők segítik ki.
A párbeszédes Tordai Bence panasszal élt a gyorsan meghozott döntéssel szemben.
Ami aztán rá is omlott az ott lakók házaira.
Két hete pont emiatt kellett kitelepíteni a lakókat, akik pár napja csak saját felelősségre térhettek vissza.
Több mint egy hete nem mehetnek haza a károsult családok, pedig hónapokkal korábban jelezték, hogy baj lesz. Sem kiküldött a kormánybiztos, Sztojka Attila, sem a Fidesz országgyűlési képviselője, Horváth László nem tudta megmondani, mi lesz a házaikkal, hogyan kártalanítják őket.
Amikor az év elején Kósa Lajos ügyvédjének bányája a falu széli lakóházaktól pár száz méterre kezdett el működni, még nem vették komolyan a recskiek aggodalmait. Aztán jött egy nyári zivatar.
Rövidzárlat miatt gyulladt fel a bánya tartószerkezete.
Gyakoriak a hasonló balesetek a Kongói Demokratikus Köztársaságban, de ritka, hogy ilyen szerencsés véget érnek.
A bányát nyitó vállalat résztulajdonosa pedig Kósa Lajos ügyvédje.