bauhaus

Előzetes szakvélemény a Fenyő-szoborról: Érezhető benne valami érdekes, ami közel viszi, és megmozgatja az embert ahhoz, hogy megnézze, ki volt ez a személy és mit csinált

Az újlipótvárosi önkormányzat által felkért szakértők szerint a szoborterveken érződik, hogy még nem kezdődött meg Fenyő halálának feldolgozása, és nem ártott volna a helyieket is megkérdezni.

Bódog Bálint
Budapest

A nácik után az AfD is nekiment a kozmopolita Bauhausnak

A modernista iskola Dessau fő büszkesége, de a szélsőjobb szerint csak rombolják a hagyományokat. A nemzetiszocialistáknak is hasonló kifogásaik voltak, igaz, ők degenerált, zsidó művészetről is beszéltek.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Régen „Európa legnagyobb légi pályaudvarának” becézték, ma az egyik legszebb ipari emlékünk Budaörs miniatűr bauhaus reptere

A Horthy-korszakban Budaörs neve egyet jelentett a jövővel és a high-techhel, itt, a főváros határában épült fel Magyarország első kisgépes nemzetközi repülőtere.

Koniorczyk Borbála
Város

Pécsi Eszter, az első magyar vasbetonmérnöknő

A második világháború végén Budapest romokban hevert. Az újjáépítés első lépése az volt, hogy valakinek el kellett döntenie, mi az, ami még menthető a szétbombázott városban. Ez a személy pedig a legtöbb esetben egy alacsony, törékeny nő volt, aki később New York-i felhőkarolókat épített.

Koniorczyk Borbála
Város

Pillanatokon belül jön a következő hír

Herczeg Márk
műsorzárás

Moholy-Nagy 2016-ban meghódítja Amerikát

Botos Tamás
kultúra