Ugyanezen a pályázaton húzott be Mészáros Lőrinc szállodája is 325 millió forintos támogatást.
Jónak lenni jó!
Szerinte ebbe nem kéne politikát látni.
Büszkén ki is posztolta. Becsóék pedig Minden Idők Mikulását nem hagyták dolgozni.
A komplett NER megcsillant egyetlen időkapszulán.
Becsó Zsolt szerint rendes vendégházról van szó, igaz, semmiféle elérhetőség nem található hozzá az internetet. Becsó erre azt mondta, írjanak a fideszes emailcímére.
A fideszes Becsó Zsolt kiáll az egymillió fesztivál országáért.
Megkérdeztük a kormánypárti képviselőket, nem tartják-e neccesnek, hogy egy olyan szervezetet támogat az állami cég, ami állandóan mellettük kampányol.
De csak a magánemberi profilján, így a politikusi oldalán még nyitottabb lehet a diskurzus!
A két kép között elvileg kéne lennie összefüggésnek. Elvileg.
A Direkt36 több politikusról is kiderítette, hogy szabálytalan vagyonbevallást adtak le. Köztük volt Tasó László államtitkár, aki helyreigazítást ugyan nem kért a cikk miatt, de zaklatás miatt feljelentést tett. A rendőrség már nyomoz is.
A fideszes képviselő közvetve érdekelt abban a cégben, ami hollókői vendégház és egy pásztói teniszcentrum építésére kapott több tízmilliót. Becsó a vagyonnyilatkozati rendszer hibáját kihasználva hallgatott erről bevallásaiban. A Direkt36 legújabb cikke a vagyonnyilatkozatok visszásságairól.
Egy 3. osztályos fiú életében először látta a magyar válogatottat, és ha már a kis barátaival eljutott Franciaországba, megnézte a legnagyobb nevezetességeket is. Zsolti kalandjai a messzi Nyugaton.