Lázár János délután jelezte, hogy Pintér Sándornak kell döntenie. Döntött is.
Jogosulatlan kifizetések igénylésére biztatták az önkormányzatokat.
Nemcsak a menekülteknek rossz, hogy a Belügyminisztérium visszavonta a pályázatokat, hanem azoknak az állami intézményeknek is, amik jó ideje EU-s támogatásokból működnek.
Az Amnesty International szerint ez egy újabb példa arra, hogy a civilek elleni hadjárat milyen hatalmas károkat okoz.
Szijjártó Péter kerülhet a kancellária élére, Gulyás Gergelyt a külügyminiszteri poszt váramányosaként emlegetik.
Pintér Sándor belügyminiszter Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére árulta el, mi a kitiltás oka.
A Belügyminisztérium keresett kivitelezőt a kiszemelt épületek átalakítására. De nem jelentkezett senki.
Miközben az állam hivatalosan elismerte őket menekültként, az állami propaganda mégis ellenük hergel. A Belügyminisztérium álláspontja a nyaraltatásról, hogy „nem kell semmilyen álláspontot kialakítania”.
Carmen Dan belügyminiszter azután mondta ezt, hogy személyesen győződött meg a Fekete-tengeren múlt héten elfogott több mint 80 migráns helyzetéről.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint P. László 1 millió eurót akart a Belügyminisztériumtól további robbantásokkal fenyegetve megszerezni.
Ez olvasható ki egy új törvényjavaslatból.
Igaz, a kormánytagok még számolgatják, mennyiből jönne ki.
Kitűnő hír: közvetlen, fedett kapcsolat lesz a kormányzati szervek és az Országos Bírósági Hivatal között.
A Magyar Idők szerint az is gyanús, hogy az egyikük 2015-ben az év önkéntese lett.
Most az a terv, hogy az összes térfigyelő kamerát egy helyről lehessen nézni. Pintér Sándor minisztériuma évek óta törekszik minden személyes és intézményi adat összeszedésére.