belügyminisztérium

Az ELTE gyakorló iskolák dolgozói követelik, hogy vegyék vissza a kirúgott tanárokat

Hat iskola több mint 200 dolgozója tiltakozik.

Herczeg Márk
oktatás

Helyettes államtitkár a tanárokról: Jöjjön be, dolgozzon, oszt' utána váltson munkahelyet

„De azt kell megérteni, hogy más a munka, és van sztrájk is meg minden, és le van korlátozva, ez világos, meg minden. De én mint informatikus azt tudom mondani, hogy fura helyzet van ezzel, tényleg.”

Szurovecz Illés
oktatás

Így hajt el Pintér Sándor kisbusza a hozzá érkező tanárok előtt

A tanárok kilátástalannak érzik a helyzetüket, ezért a kormány érdemi reakcióját sürgetik.

Solti Hanna
oktatás

A Karinthy Gimnázium egyesével mutatja be kirúgott tanárait

Emberséggel, szeretettel tanítja diákjait, aktív és mindenre nyitott tagja közösségünknek, az egyetlen tanárunk, aki német nyelven tanítja a biológiát – ők hatan azok, akiknek felmondtak a polgári engedetlenségi akcióban való részvételük miatt.

Kaufmann Balázs
oktatás

Átnéztük a Belügy szülői elégedettség kérdőívét, nem vagyunk vele elégedettek

A hat kérdéses felmérésből nem derül ki, kik, mikor, milyen formában, milyen szempontok szerint értékelik, vagy, hogy mi lesz ezután.

Solti Hanna
oktatás

A Belügyminisztériumnál tüntettek az újabb tanárkirúgások miatt

A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok kirúgása miatt tiltakoznak.

Ács Dániel, Herczeg Márk
POLITIKA

„Most már nem lehet megállni” – Diákok tüntetnek ma este a 8 tanár kirúgása ellen

A Belügyminisztérium előtt.

Urfi Péter
oktatás

Épp szervezte a jövő heti sztrájkot, amikor közölték vele, hogy a kirúgottak között van

A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, az Eötvös József és a Vörösmarty Mihály Gimnázium 1-1 tanárt rúgtak ki. Az Eötvösből kirúgott Kapin Lilla matematika- és biológia szakos tanár másfél éve van a pályán.

Kiss Imola, Fődi Kitti
oktatás

Kirúgták három budapesti gimnázium nyolc tanárát

Azt nem közölte a Belügyminisztérium, hogy melyik iskolák pedagógusairól van szó.

Kiss Imola
oktatás

Tüntető tanárok jelentek meg a Belügyminisztérium előtt

Átadják a petíciójukat, majd átvonulnak a Kossuth térre.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A belügy felmérése szerint a tanárok több mint fele túl magasnak tartja az óraszámokat

Több tízezren töltötték ki a kérdőívet, ami elkerülte a legforróbb témákat.

Szurovecz Illés
oktatás

A hullazsákba tett Putyin képével borították be a cseh belügyminisztérium épületét

Az akciót a miniszterelnök-helyettes kezdeményezte, legalább egy hétig kint lesz.

Szurovecz Illés
külföld

Kirúgták a német kiberbiztonsági hivatal vezetőjét a feltételezett orosz kapcsolatai miatt

Nem nézett ki jól a rezümén.

Kiss Imola
külföld

Nincsenek a Belügyminisztériumnál olyan háttéranyagok, amik alapján orosz oldalon kezdték mérni a magyar állami gondozott gyerekek IQ-ját

Korábban az adatvédelmi hatóság is jogsértőnek nevezte a tesztet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Átadták a Belügyminisztériumnak a kölcseys tanárok kirúgása ellen tiltakozó petíciót

Megbízott személyek vették át a szülők, diákok és tanárok petícióját és tiltakozó nyilatkozatát.

Kiss Imola, Herczeg Márk
oktatás