Együttműködne a Fidesszel a Jobbik a bevándorlási krízis kezelésében, de nagyon nem elégedettek. Történelmi helyzet van, a regisztráció = hazaárulás. Tüntetett a Jobbik.
Egyszerre több tízezer embert lehetne lehallgatni a javaslat szerint, ami létrehozna egy új titkosszolgálatot is.
A Magyar Posta 2,7 milliárdból épített ki leveleket digitalizáló, és elektronikus küldeményeket kinyomtató rendszert, de a Belügyminisztériumnak ez nem volt megfelelő. Gyorsan fel is húztak egy másikat.
Meg akarják akadályozni az illegális határátlépéseket. A tervek szerint az osztrák és a magyar rendőrök közösen ellenőrzik majd az Ausztriába tartó vonatokat.
Csak véletlenül felejthette el, hogy van egy közös cége az előzetesben ülő Kiss Szilárddal.
A Belügyminisztérium pályázata hozta ki a kreatívot két kisfiúból.
Kész szerencse. A rendőrségre eddig 85 plakátrongálásról érkezett bejelentés.
Mostantól ő a megbízott főkatasztrófaarc.
A Belügyminisztériumban járunk.
Nógrád megyében ez a második város, ami ilyesmiben gondolkodik. 2018-2019-től működhetne.
Ha csak egy dolog hiányzott a magyar közéletből, akkor az egy ilyen amerikai típusú terrorfenyegetettségi skála volt. Most végre itt van, szóval ismerkedjenek meg a "B" készenléti fokozattal.