10 százalékos fizetésemelést követelnek, miután a cég sok milliárd osztalékot fizetett ki.
Nyolc embert szállítottak kórházba és további áldozatokat keresnek a romok alatt.
A schwechati finomító leállása és a Duna alacsony vízszintje miatt nem tudnak elegendő üzemanyagot importálni.
A balesetben többen megsérültek.
Az adatvédelmi hatóság azt már most közölte viszont, hogy maga a forgalmik beszkennelése nem törvényellenes.
Csak megijedt, így visszacserélte a rendszámtáblákat, de a rendőrök így is elkapták.
Az érdekvédelmi szervezet figyelmeztető akciót tervezett a hétvégére, de a kutasokra bízták, hogy ki zár be az ünnep alatt is.
Bár a szervezett üzemszünet elmaradt, sok benzinkút bezárt a hétvégére.
De nincs frakciófegyelem, egyénileg bárki dönthet az üzemszünet mellett.
Még nem tudni, tartják-e magukat a hétvégi üzemszünethez.
A tiltakozásul bejelentett hétvégi üzemszünet miatt a 2000 hazai benzinkútból 5-600 kiesik a hétvégén.
Így tiltakoznak, amiért még mindig nem kapták meg a júliusra járó, literenként húsz forintos állami támogatást.
A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó kutakon leáll az üzemanyagkiszolgálás az ellátási hiány miatt.
Az ATV szerint van olyan benzinkút, ahol már elfogyott az augusztusra szánt mennyiség fele.
A benzinkutasok szerint az árstopot el kellene törölni, és szociális alapon kellene a rászoruló autósokat támogatni.