Digitális oktatásra áll át az intézmény.
A körzet fideszes parlamenti képviselője is adakozott. Meglepően kis összegből kijön.
A Debreceni Törvényszék ítélete jogerős.
Íme néhány érdekesebb vidéki eredmény az önkormányzati választásokról.
Zákány Zsolt, az ellenzék polgármesterjelöltje tette ki a fotót.
Zákány Zsolt vezette a berettyóújfalui szülész-nőgyógyászati osztályt, míg szembe nem szállt az új börtönkórházzal. Aztán leváltották, most pedig polgármesternek indul.
5 millió forinttal indultak Debrecenbe shopingolni.
Arra is volt példa, hogy a férfi a 10 éves gyermeket utasította, hogy verje meg a 7 éves testvérét.
Semmilyen körülmények között nem használhatta volna a mérget lakott területen belül.
Szúrós szagot éreztek, majd rosszul lettek.
A helyieket nem érdekelte nagyon, hogy ingyen odaadnak az államnak egy használaton kívüli, 8000 m²-es területet börtönkórház megépítésére.
150-200 új munkahelyet jelentene, de a helyiek féltik a közbiztonságot.
Szívbemarkoló képregény ember és állat barátságáról.
Tavaly novemberben pár napra megnyitották, aztán gyorsan bezárták, és azóta sem használható a berettyóújfalui világ csodája. Minderre 499 millió forint uniós forrás jutott.
Kétszer is, és a 18 éves B. Péter meg is akarta ütni a nőt, amikor az el akarta látni.