Mit tett a főváros vezetése két év alatt az emberibb lakhatási viszonyokért? Mit ér a készülő lakásügynökség, és miért tört bele Karácsony bicskája az Airbnb-kérdésbe?
Karácsony Gergely azt szeretné, hogy Budapest olyan város legyen, amely a legvédtelenebb lakóit sem lenézi és bünteti, hanem segít nekik a talpra állásban.
Amit nem sikerült pénzért eladni, az a Máltai Szeretetszolgálathoz és a reformátusokhoz kerül. Alakulhatott volna másképp, de akár jó is kisülhet ebből.
A módosított módosítók alapján akár 30 százalékos áron is megvehetik majd a bérlők az önkormányzati lakásokat a Várnegyedben. És a Bayer Zsolthoz hasonló bérlők sem maradnak ki teljesen a buliból.
Azt akarják, hogy az előterjesztő Böröcz László vonja vissza az indítványát, a kormány pedig tűzze napirendre a hazai lakhatási válság megoldását.
Közleményük szerint „az önkormányzati bérlakásszektor megszüntetése szociális válsággal fenyeget”.
Visszatérhet a lakásmaffia, és szegény családok veszíthetik el otthonaikat, figyelmeztetnek lakáspolitikával foglalkozó és jogvédő szervezetek a Böröcz László által benyújtott törvényjavaslat veszélyeire.
Éveken át folyhatott ez a gyakorlat, ami hatalmas hasznot hozott a bérlőknek. Az új kerületvezetés megelégelte a dolgot, sorra mondják fel az ilyen szerződéseket.
Van olyan nyári nap, hogy 600 turistabusz fordul meg a Várnál, ezen is változtatni akar az új polgármester.
Olyan, mint egy szaniterekkel megtöltött Nélküled: azonnal vigyázzba vágja magát tőle az ember.
Havi 55 ezer forintért bérli a 63 négyzetméteres önkormányzati lakást.
Inkább egészségügyi fejlesztésre költik a 590 milliót.
Mihály az egyik legaktívabb Habsburg Magyarországon, egy osztrák milliárdos pénzét is ő forgatja és szoros kapcsolatai vannak a magyar gazdasági-politikai elittel. A családja egykori birtokán alakított ki titkos majorságot Orbán Viktor családja.
3909 olyan önkormányzati lakás van a fővárosban, amit nem hasznosítanak.
Budapest most már látványosan küszködik az egekbe szökő ingatlanárak problémájával. A problémával nem vagyunk egyedül Európában, de a budapestivel ellentétben a tőlünk nyugatra lévő városok vezetése legalább próbál valamit kezdeni vele.