Azonnal legendássá vált Dzsudzsák Balázs motivációs beszéde, ami után úgy futott ki a pályára a válogatott Norvégia ellen, mint akik tigrisszart uzsonnáztak. De milyen motivátornak számít a magyar csapatkapitány a leghíresebb profikhoz képest?
Göncz Árpád egykori rabtársa a Kossuth téren már nem fogta vissza magát. A beszédben volt szó a szegények pénzén épített kizsákmányoló rétegről és a hatalom díszleteiként működő ellenzékiekről is.
Megegyezett a Göncz családdal, a temetésen a cenzúrázott verziót mondja el, később a Kossuth téren a trút.
A tervezet nem tetszett a családnak, ő viszont nem akar változtatni rajta.
Mert szerinte vége a liberális blablának, pedig azt is állítja, hogy Európát ma a liberálisok uralják, nagyrészt az ő kezükben vannak a csatornák.
Akinek nincs ideje végigolvasni, hogy mi mindenről szólt a miniszterelnök a mai beszédében, annak itt a lényeg.
Már megint nagyon spirituálisan beszélt a 60. jubileumi cserkésznapon az utolsó magyar cserkész.
A miniszterelnök minden eddiginél zavarbaejtőbben beszélt menekültügyről, például azt mondta: nekünk is az adottságunk, hogy együtt élünk néhány száz ezer romával, amit valahol valaki eldöntött, ezt mi megörököltük, de mi nem várjuk el senkitől, hogy ők is éljenek együtt nagy számú roma kisebbséggel.
A 44 éves Koko eddig is remekül kommunikált jelnyelv segítségével. De most valami más történt.
Hallgassuk együtt, mit mond a miniszterelnök egy vállalati üdülő átadásán!
Fogyatkozó tömeg, szájkarate, nemzetiszín esernyő és geci a megemlékezésen.
A tegnapi beszédből kiderült, hogy Orbán Viktornak nincs új terve. Ötletei persze biztosan vannak. Jönnek majd új ígéretek, fogadkozások, bejelentések, hisz azok nélkül nincs is kormány, de alapvetően mást nem csinálhatnak, mint eddig.