betörés

Betört egy boltba Tiszanánán és ellopott 25 Mikulás csomagot

Fagyasztott élelmiszert és kaparós sorsjegyet is zsákmányolt.

Fődi Kitti
bűnügy

A sikolymaszkja buktatta le a nyíregyházi betörőt

A lefoglalt bűnjeltárgyakat igazságügyi genetikus szakértő vizsgálta, a 20 éves B. Alexet otthon fogták el.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy visszaeső nő betörés közben töltötte fel a lábperecét

A józsefvárosi betörőnek egy korábbi bűncselekmény miatt kellett elektronikus nyomkövetőt viselnie.

Herczeg Márk
bűnügy

Három helyre betört, az utolsónál viszont lopás közben elaludt egy kecskeméti férfi

Amikor bemászott egy kocsiba, kutatás közben eltört egy értékes napszemüveget is.

Herczeg Márk
bűnügy

Kristályt fogyasztott, majd boltok hűtőin keresztül próbált elteleportálni Kiskunhalasról

Egy nap alatt három bejelentés érkezett a férfiról, aki hűtőket pakolt ki, hogy beférjen.

Bódog Bálint
belföld

Betört az ágyban fekvő beteghez, megtámadta, majd kirángatta a feje alól az előle rejtegetett konzervdobozokat

De a Heves megyei betörő még ezután sem állt le. 9 évet kaphat.

Dienes Gábriel
bűnügy

Betörtek Zalatnay Saroltához, akihez állítólag „nagy erőkkel” vonult ki a rendőrség

Készpénzt és ékszereket vittek el tőle.

Mészáros Juli
bűnügy

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zuglóban

Sokkolót és bilincset használtak vele szemben. A rendőrség közleménye szerint a boncolás megállapította, hogy nem az intézkedés következtében halt meg a 37 éves férfi.

Fődi Kitti
bűnügy

Halkéssel a kezében, üvöltözve tört be egy férfi Benedict Cumberbatch kertjébe

Szétvágta a kaputelefont, sőt rá is köpött, úgyhogy hiába menekült, a DNS-e lebuktatta.

Szurovecz Illés
külföld

Rendőrségi akciónak álcázta a rablást két férfi Borsodban

„Rendőrség, házkutatás” felkiáltással rontottak be egy lakásba, ahonnan aztán hétmillió forintnyi készpénzt vittek el.

Mészáros Juli
bűnügy

Előbb megfigyelték drónnal a házat, aztán betörtek és elvittek 76 millió forintot

Ingatlant, autót és erdőt vettek a pénzből.

Fődi Kitti
bűnügy

Egy 19 éves kemecsei betörő bejelentést tett, hogy elterelje magáról a gyanút, de a félrevezetés nem jött be

Ráadásul betörnie sem sikerült a kiszemelt pénzintézetbe. A lopott pénzből külföldre akart menni.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy floridai betörő a rendőrségtől kért segítséget, hogy elhordják a lopott cuccot

Nem segítettek.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

A nagymama miccsreceptje miatt törtek be egy családhoz Romániában

Szokatlan eset Vajdahunyadról.

Kiss Imola
bűnügy

Épp Robert De Niro karácsonyfája alól lopta volna el az ajándékokat, amikor rajtakapták a rendőrök

A nő számos manhattani otthonba próbált betörni az éjszaka közepén, végül a híres színész házába sikerült bejutnia.

Horváth Bence
külföld