Dezse Balázs, a PestiSrácok munkatársa nem hagyhatta szó nélkül, hogy egy felnőtteknek való fantasyjátékban, ahol folyamatosan mesés dolgok történnek, és a karaktereket tetszés szerint lehet összevissza módosítani, a figurákat még át is lehet műttetni.
62-ből 40-et. A Teqball Kft. nemzetközi forgalma zuhant, évről évre jelentős tőkepótlásra volt szükség.
Néhány településen harcos civilek veszik át az irányítást októbertől. Ugyan több helyen maradt a Fidesz, de a támogatottságuk megérezte a balhékat.
Nem tudott nyerni Biatorbágyon az önkormányzati képviselőnek induló Dezse Balázs.
Dezse Balázs a kampány kezdete előtt a fideszes polgármesterjelöltet is vendégül látta a Paláverben.
Egy hete kezdődött a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal felújítása. Olvasóink pozitív és negatív tapasztalatokról is írtak nekünk. Egy dologban egyetértettek: értékelik a vasutasok erőfeszítéseit.
Hétfőn megkezdődött az 1-es vasútvonal felújítása. Megnéztük, mi várta az ingázókat az első reggelen. Pótlóbuszunk nemcsak zsúfolt volt, hanem késett is, miközben egy állomást kihagyott.
A patak lakott területen is keresztül folyik, ezért a beleengedett szennyvíz közvetlen veszélyt jelent a lakosságra.
Korábban 53 millió forint készpénz értékben vásárolt két ingatlant.
Egy biatorbágyi telken történt a támadás, az ítélet nem jogerős.
A lakosok szerint így is túl keskenyek az utcák.
Lovas polgárőrök segítségével fogták el.
A gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta húgát hétfőn délelőtt, hogy belehalt sérüléseibe.
Szerencsére sikerült kimászniuk.