bíróság

Sokadszorra a bíróságon Repülős Gizi, aki most arra sem emlékezett, melyik ügy miatt idézték be

A kilencvenéves asszony eddig több mint tizenhét évet ült.

Botos Tamás
bűnügy

Szabadulhat Bene László, a skálás gyilkos

Még 1994-ben ítélték el.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Ateista tweetekért ítéltek 10 év börtönre és 2000 korbácsütésre egy férfit Szaúd-Arábiában

Bírságot is kapott.

Sarkadi Zsolt
külföld

Egy török hír 2016-ból, ami akár egy 1932-es szovjet hír is lehetne

Egy török kamionsofőr felnyomta a feleségét, mert az mindig elkezdett szitkokat szórni, amikor Erdogan elnök felbukkant a tévében.

Herczeg Márk
külföld

420 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a vakkomondoros Balogh

Bűnös testi sértés büntettében Balogh József, aki két éve, akkor még országgyűlési képviselőként és polgármesterként darabosra törte élettársa arccsontját.

Botos Tamás
POLITIKA

Megindult az eljárás Sarkozy túlköltekezése és a kampányszámlák hamisítása miatt

Azt azonban nem tudta bizonyítani az ügyészség, hogy a volt elnök is érintett a hamisításban.

Sarkadi Zsolt
külföld

A román bíróság szerint Székelyföld egy kizárólag etnikai alapon megjelenített, nem létező régió

Ezért nem is engedik népszerűsíteni a székelyföldi turizmust.

Sarkadi Zsolt
külföld

Elítélte a bíróság a kiskunhalasi kődobálókat

A város befogadó központjában még január közepén dobálták meg a rendőröket. Most első fokon többen letöltendő börtönbüntetést kaptak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Lehet szélsőjobboldalinak nevezni a Jobbikot

Hiába perelt a párt, a bíróság az ATV-nek adott igazat, hogy a radikális párt szélsőjobboldalisága nem vélemény, hanem tény.

Herczeg Márk
Média

Indonéziában megtiltották az Ikeának, hogy Ikeának hívja magát

Helyette egy helyi bútorgyártó cég használhatja a nevet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Lázár: Az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják a véleményüket a bíróságok döntéseiről

Szerinte ha a törvények nem teszik lehetővé, hogy egy súlyos ipari vagy természeti katasztrófa esetén kiderüljön, kit terhel a felelősség, akkor meg kell változtatni a jogszabályokat.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Kúria elnöke reagált Németh Szilárd pampogására

Jött a bírói diss a fideszes beefre.

Herczeg Márk
POLITIKA

Német szülők megörökölhették a halott gyerekük profilját, de a Facebook fellebbez

Az anyuka azért perelt, mert a lánya 2012-ben tisztázatlan körülmények között szenvedett halálos balesetet. Azt reméli, a Facebookon választ talál rá.

Herczeg Márk
INTERNET

Az ügyészség szerint nem volt törvényes alap Demszky Gábor kihallgatására a Hagyó-ügyben

Ezt mondták újságíróknak, akik arról érdeklődtek, a volt polgármestert miért nem hallgatták ki, amikor Hagyó az ő helyettese volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Istenítélet meg miért nincs?

Miért megy az okoskodás, amikor jól oda is lehetne?

Magyari Péter
bűnügy