bíróság

Figyelmeztette a bíróság a 62 éves nőt, aki élettársa halála után került az utcára

Egy környéken élő lakó is tanúskodott volna a megvádolt nő mellett, de a bíróság nem engedte ezt. Ahogy a nő nem is lehetett ott a saját tárgyalásán, egy monitoron keresztül kapcsolták csak.

Horváth Bence
POLITIKA

Elítélték Igort, a galántai pszichológust, aki kezelés helyett piát adott a drogfüggőknek és lefeküdt a beutalt lányokkal

Azóta már be is zárták a szlovák nevelőintézetet, ahol dolgozott.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tavaly is elgázoltak egy járókelőt Encs közelében, csak akkor a gázoló elszelelt

A gyalogos volt szabálytalan, a gázoló azonban sem akkor, sem később nem nyújtott neki segítséget. Most elítélték.

Albert Ákos
baleset

A holland fellebbviteli bíróság arra kötelezte a holland kormányt, hogy tegyen többet a klímaváltozás ellen

Egy környezetvédő szervezet perelte be a kormányt, mert szerintük a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti az emberi jogokat.

Horváth Bence
külföld

Amint létrejönnek a különbíróságok, megemelik a bírók fizetését

Gulyás Gergely szerint most jött el ennek az ideje.

Urfi Péter
politika

Jogerősen két év börtönre ítélték a volt macedón miniszterelnököt

A magyar miniszterelnök balkáni szövetségesét egy szabálytalanul megvett Mercedes miatt varrhatják be.

Czinkóczi Sándor
külföld

Kaptak az államtól 45 milliót az ártatlanságukért, most a bíróság mégis kimondta, hogy bűnösök. Aztán szabadon elsétálhattak

19 évnyi huzavona után jogerősen elítélték Burka Ferencet és a fiát egy 1999-es gyilkosságért. Az egész eljárás necces volt elejétől a végéig, most pedig még az sem biztos, hogy egyáltalán börtönbe kell-e menniük.

Albert Ákos
bűnügy

Lemond Szepesházi Péter bíró, a Handó-féle igazságszolgáltatás egyik leghangosabb kritikusa

Úgy érzi, hogy mindent megtett, amit belülről megtehetett, ügyvédként folytatja tovább.

erdelyip
jog

13 és fél év börtönre ítélték a kamaszt, akit annyira elhanyagoltak a szülei, hogy mérgében megölt két embert

M. Apolló, látszólag minden ok nélkül, egy éjszaka agyonvert két hajléktalant Tatabányán. Aztán kiderült, hogy szülei nem szerették, az apjának nem kellett, anyja elhanyagolta. Ő pedig kétségbeesésében a nála gyengébbek ellen fordult.

Albert Ákos
társadalom

A chilei bíróság csak 1,6 millió dollárt foglalt le a Pinochet-család vagyonából

A 4,9 millió többi részét megtarthatják a diktátor örökösei.

Sarkadi Zsolt
külföld

Elrabolták és megkéselték a saját barátnője szeme láttára, csak azért, mert a helyi keményfiúk szerint nagyképűsködött

Megkezdődött az év legkegyetlenebb gyilkosságának tárgyalása. Többen elsírták magukat, amikor végighallgatták, milyen sérüléseket szenvedett el a 28 éves fiú. A gyilkosság után a rendőrök megállították az autót, de nem néztek be a csomagtartóba, ahol szőnyegbe csavarva ott volt az áldozat.

Albert Ákos
bűnügy

Bíróság mondta ki, hogy rákkeltő a Monsanto glifozátos gyomirtója

A cégnek majd 300 millió dolláros kártérítést kell fizetnie egy kertésznek, rengeteg hasonló ítélet jöhet, ami meg is roppanthatja a Bayer által nemrég felvásárolt amerikai céget.

Sarkadi Zsolt
mezőgazdaság

Schmidt Máriáék még a honlapon sem voltak hajlandók javítani a Pruck Pál-fotót, inkább onnan is leszedték az egészet

Dózsa László forog a tömegsírban: minden idők legnagyvonalúbb javításával azt is átírták, hogy átírták a múltat.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Túlélték, mégis megbírságolták őket

A rendőrség kilenc hónappal később megbüntette a balesetet szenvedő határvadászokat.

Czinkóczi Sándor
baleset

Kedden bíróság elé áll a kémkedéssel vádolt Kovács Béla

A volt jobbikos politikus perében külföldi titkosszolgálatok adatai is el fognak hangozni.

Albert Ákos
POLITIKA