A 460 fős parlamentben 243 képviselő támogatta a miniszterelnököt.
Koós Pál 27-3-ra bukta el a saját maga által kezdeményezett bizalmi szavazást. A rektorhelyettesek is lemondanak.
Koós Pál helyzete megrendült, miután a hallgatók több mint fele már tárgyalni sem hajlandó vele, nem tekintik legitimnek.
A szerb elnök azt ígéri, ha elbukik rajta, lemond.
Jun Szogjol megpróbált hadiállapotot bevezetni, amit óriási tiltakozás követett.
Olaf Scholz kancellár benyújtja a Bundestagban a bizalmatlansági indítványt, amiről hétfőn szavaznak.
Megbukott a szeptemberben hatalomra került centrista-konzervatív kormány, Franciaország recsegő-ropogó politikai és gazdasági helyzetben fordult rá az adventi időszakra, és a hétvégi Trump-látogatásra.
De előtte még bizalmi szavazást tartanak december 16-án Olaf Scholz kancelláról.
Sőt, a zsinat elnökségi tanácsából senki. A Debreciner közben arról ír, hogy megosztotta a hajdú-bihari református lelkészeket Balog Zoltán szerepe a kegyelmi ügyben.
A miniszterelnök büszke mindarra, amit a 100 nap kormányzás alatt elértek.
Túlélte a bulibotrányt a brit miniszterelnök.
"Én már nem utazom el Pekingbe" - kommentálta helyben a döntést az olimpiai bizottság távozó elnöke.
Ács Rezső betegsége egy évvel ezelőtt derült ki, az Éljen Szekszárd frakció szerint a polgármester állapota miatt „ki kell mondani: nincs már valódi vezetője a városnak”.
Elbukta a bizalmi szavazást.
Fekete-Győr szerint 15-20 momentumos is bekerülhet majd frakcióba.