Paul Morozzo Greenpeace-aktivista, aki maga is bemászott az egyik konténerbe, azt mondta, nincs más választásuk, mint ilyen eszközökhöz folyamodni.
Behatoltak az épületbe, videóztak, személyiségi jogokat sértettek.
A 21 méter hosszú vitorlás egészségügyi szállítmányt vitt volna a gázai kórházakba, a hajó pedig ajándék lett volna a palesztin halászoknak. A fedélzetén spanyol, norvég, kanadai, svéd és brit állampolgárok is utaztak.
Több tízezer tiltakozó árasztotta el az utakat a kormányellenes tiltakozásokat vezető Nikol Pasinján felhívására.
Az Egyesült Arab Emírségek nagykövete szerint elég lett volna lefizetni az indiaiakat és a rendőröket, és senki sem harcolt volna ellenük.
Azt szeretnék elérni, hogy átírják a Fideszre szabott választási törvényt. A rendőrök már körbevették őket.
A 400 kilós nőstény mindenáron át akart kellni a 37-es úton. Egyszer a választóvonalig is eljutott, de végül sikerült megakadályozni terve megvalósításában.
Ahova az oroszok még több katonát küldtek.
Melitopolnál már sikeres volt a blokádjuk, már csak három vezetéken megy Ukrajnából áram a Krímre.
A kerítésépítés ellen tiltakoznak, szögesdróttal és kormányzati plakátokkal kerítették körbe a helyszínt.
Az olcsó importtermékekből van elegük.
Spontán útblokádoktól tartanak, miután vasárnap nem engedték tiltakozni az útdíj ellen tiltakozni akarókat.
Március elsejére szervezi egy Facebook-csoport az országos forgalomleállítást. Nagyobbat szeretnének, mint az 1990-es taxisblokád volt.
A megszorítások és a kirekesztés ellen tiltakonak.
A dohányosok teherautói szépen felsorakoztak a Parlamenttel szemben. Nem lennék most autós, hogy a két budai rakpartból aktuálisan kettő járhatatlan.