„Orra eladdo! Eredetti sájci orra mer mán nem köll – Tizenhétteze ejuró.”
Sorra érkeznek a kabinet tagjai a Downing Streetre, hogy kitegyék onnan a kormányfőt.
A disznóarcú figura Dávid-csillaggal és a pajeszes SS-es rengeteg látogatónál kiverte a biztosítékot.
Egy ország, ahol vannak következményei annak, ha ellenzékieket hallgatnak le.
Az énekes az első sorban ülő Hende Csaba és Nagy Róbert polgármester előtt közölte, hogy csak a közönségre való tekintettel nem megy haza.
Újabb feminista támadás a férfiak vágyai ellen.
A közmédiát sem érdekli az ügy.
A Times értesülése szerint eddig a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának 35 tagja kezdeményezte hivatalosan a kormányfő elleni bizalmi szavazást, miután Boris Johnson lebukott, hogy a korlátozások idején partikra járt.
Régen még az alattvalók is alattvalóbbak voltak.
Ahogy az angol mondás tartja, ez felborzolt pár tollat!
Elképzelhető, hogy a videót egy török maffiavezér utasítására hozták nyilvánosságra.
Luca Morisi találta ki a Bestiának nevezett gépezetet, ami Salvinit a népszerűségi listák élére repítette. A rendőrség augusztusban drogot talált a lakásán, két fiatal pedig azt állítja, kábítószert adott el nekik.
Bocsánatot kértek, állítólag csak egymás közt viccelődtek és azt a szendvicset nem is adták ki vendégnek.
Az énekes azt állítja, hogy hamisak azok a feleségének tulajdonított gonosz üzenetek, amiket Costello közzétett.
És ezt videóra vették, ahogy azt is, hogy az alvó társaikat molesztálták.