Hétfőn írtuk meg a 444 birtokába jutott több mint 1700 oldalas nyomozati iratok alapján, hogy Schadl György, a Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett Rogán kabinetfőnökének és Völner Pál rokonának is. Annak ellenére, hogy a dokumentum hivatalos ügyészségi irat, és cikkünk hatására a Szegedi, illetve a Pécsi Tudományegyetem jogi kara is vizsgálatot indított, utóbbi pedig felfüggesztette egy érintett tanársegéd vizsgáztatási jogát,
a kézi vezérlésű köz- és kormánymédia nagy része nem találta említésre méltónak a fejleményeket.
A kormányról nem is beszélve: az érintett miniszter, Varga Judit december óta bujkál a sajtó elől. Az MTI ellenzéki pártok közleményeit hozta ugyan a témában, de saját hírt nem értek sem a vonatkozó újságcikkek, sem az egyetemek által indított vizsgálatok. Átnéztük a szóban forgó híroldalakat is, hogy megütötte-e az ingerküszöbüket a Völner–Schadl-botrány.
A közmédia honlapján és a nagyobb KESMA-lapokban nem írnak a fejleményekről.
Az einstandolt Index szemlézte cikkünket, ők beszámoltak a vizsgáztatás alól felmentett pécsi tanársegédről és Schadl ingatlanvásárlásairól is.
A Mediaworkshöz tartozó szegedma.hu ugyanakkor megírta hétfőn: Végrehajtó-ügy: a szegedi egyetem is vizsgálatot indított. Megemlítik a cikkben a Pécsi Tudományegyetem vizsgálatát, Rogán Antal kabinetfőnökét és Völner Pál rokonát is, azt viszont kínosan kerülik, hogy Völner maga kérte a szívességet Schadltól.
A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.
A polgári jogi tanszékének vezetőjével is egyeztetett Schadl György.
Vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem a Völner-ügy irataiból kiderült kamu vizsgák miatt.
Szijjártó Péter imázsán, Facebook-posztjain és megjelenésén kilencen dolgoznak, átlagosan bruttó 800 ezer forintért.