Michéal Martin szerint a brit kormány a legrosszabb fajta egyoldalúsággal változtatná meg az érvényes északír protokollt.
Az Egyesült Királyság módosítaná az északír protokollt, ami Írországnak és az Európai Uniónak kicsit sem tetszik.
Az EU célja mindig a jegyzőkönyv végrehajtásának biztosítása lesz, és az Egyesült Királyság egyoldalú fellépésére adott uniós válasz arányos lesz, tükrözni fogja ezt a célt – mondta Maros Sefcovic.
Az angliai fesztiválokon bevizsgált tabletták 45 százaléka valami egészen mást tartalmazott.
„Hitelt érdemlően” igazolták, hogy veszteséget okoz nekik az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból.
Továbbra sem halad előre a Brexit-megállapodásba foglalt protokoll, ami rendezné a határ kérdését.
Sokáig nem sikerült kitalálni, hogy mi legyen a szeméttel a kilépés után.
Már nem súlyos, csak jelentős.
Felemlegette, hogy Putyin és Trump is éljenezte a kilépést.
Mondjuk Ukrajna éppen belépni szeretne az EU-ba.
A népszavazás idején a telekomcégek még azt mondták, nem tervezik visszahozni, de aztán máshogy alakult az élet.
Megint forrnak az indulatok a Brexit miatt.
Májusban a britek már hadihajókat is kivezényeltek Jersey szigete mellé. Most újra fellángolt a vita.
Párizs és London ismét a brexit utáni halászati jogokon vitatkozik, ennek láthatja kárát a sziget áramellátása.
A kelet-európaiak hajlandóak voltak kevés pénzért dolgozni rémes körülmények között, a brit fuvarozó cégek ezért évtizedek óta nem javítottak a munkakörülményeken, ezért van most, a Brexit után sofőrhiány - vezette le a miniszterelnök.