Az orosz elnök mindenképp az országba akart látogatni, még azt is bedobta, hogy hadüzenetnek veszi, ha őt le akarnák tartóztatni, aztán hirtelen lemondta.
Dél-Afrikában rendeznék a feltörekvő gazdaságok BRICS társulásának tanácskozását, de ha az orosz elnök odautazna, le kell tartóztatniuk.
Az év egyik slágertémája a gazdasági sajtóban a dollárkorszak közelgő vége. Új globális valutát hoznának létre a fejlődő országok, hogy szabaduljanak a függőségtől, közben a jüan is tör előre, és jöhetnek végre a digitális jegybankpénzek. De a három közül még egyik sem érdemi kihívó. Miközben tényleg csökkent az amerikai gazdaság globális dominanciája, a dollár köszöni, remekül van.
A találkozón szokás szerint a világrend megváltoztatásáról volt szó, de beárnyékolták az orosz háborús bűnökkel kapcsolatos vádak.
Mivel tagországa a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, kötelezhető lenne a parancs végrehajtására.
Másodszor választottak olyan időpontot a botrányokozásra, amiről pontosan tudhatták, hogy zavarni fogja a kínai vezetést.
Az orosz elnök egy cikkben írt arról, hogy Kim Dzsongun rendszerével inkább tárgyalni kell, és enyhíteni a nyomást.
A BRICS-államok közös lassulása és a tőzsdepárák az egész globális gazdaságot megtépázhatják.
Formálódik a BRICS-államok gazdasági szövetsége.
Ön szerint melyik feltörekvő gazdaság fogja megváltani a világot? Egy ideje úgy tűnik, hogy Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság még egy ideig nem. Alkosson saját országcsoportot és nyerjen!