A rendőrség első körben nem gondolta hűtlen kezelésnek a budafoki ügyet.
Pedig Laczkó Zsolt csak augusztus óta irányította az NB II.-ben sereghajtó csapatot.
A helyi kutyapártosok szerint összeférhetetlen, hogy valaki egyszerre legyen képviselő és a polgármester tanácsadója. A Fidesz inkább nem kockáztatott.
Budafoki eredmények.
A 2019-es összellenzéki polgármester-jelöltet, Havasi Gábort győzte le.
El akarták rúgni a labdát a Budafok–Zalaegerszeg meccsen.
A különbség így egy pontra csökkent. Az elsőség vasárnap délután a Hódmezővásárhely elleni rangadón dőlhet el.
Képek a budafoki szurkolói villamosról a Magyar Kupa döntő előtt.
Megverték a Kisvárdát is.
Nem lesz NB III.-as csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Fradi ellen októberben bravúrgyőzelmet arató Iváncsát a 90-es évek magyar futballját idézően zűrös tulajdonosi hátterű Budafok ejtette ki.
Feltörte a családi ház kertjében álló autót, de észrevették a tulajok.
Miért írtam verset egy 19 éves fiúról? Kiderül az MTK-s naplójának második részéből!
A rendőrség egy 23 éves férfit gyanúsít a bűncselekménnyel.
Budafokon a momentumos Tóth Endre mindössze 73 szavazattal győzte le a DK-s Molnár Gyulát.
A közvetítésen elhangzott, hogy nem mutatják a szurkolókat, mert gyülekezési tilalom van.