Budapest

A Gellért-hegy egyszerre két elnyomó hatalomnak volt a városi díszlete, most rátesznek egy keresztet a szovjet emlékműre

Álmodtak már boldogasszonyanyánkat játszó szentkoronát is a Gellért-hegyre, ehhez képest egész szolid a gigantikus kőkereszt. Így is ez lesz az egyik leginkább szimbólumokkal terhelt köztér Budapesten.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Kovács Gergely beül a fővárosi közgyűlésbe, de az szerinte egy éven belül feloszlik majd

Döme Zsuzsanna kérésére döntött így.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Péntek hajnalban az Árpád hídon a forgalommal szemben ment egy autó

A sofőr egy taxis dudálására fordult meg.

Herczeg Márk
közlekedés

Most már aztán tényleg elbonthatják a Nyugati téri felüljárót

Jó, persze nem lesz kész holnapra.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Októberig lengheti be Budapest környékét a trágyaszag

Széliránytól függően.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Razziázik a rendőrség a gödöllői HÉV-en

A rossz hírű vonalon júliusban erősítették meg a biztonsági intézkedéseket. Azóta több mint háromezer embert igazoltattak, száznegyvenet állítottak elő.

Solti Hanna
bűnügy

Visszakapja a szocializmus alatt eltávolított lépcsősorát a pesti alsó rakpart

A látványterveket Karácsony Gergely posztolta.

Fődi Kitti
belföld

Bár Magyar Péter kipécézte, Kiss Ambrus elvállalná főpolgármester-helyettességet, ha felkérnék

Ha kell, a Fidesszel is kompromisszumot lehet kötni - mondta Karácsony jelenlegi helyettese.

Szily László
POLITIKA

Szombat éjszaka razzia volt a belvárosban, ami tele van tisztességes taxisokkal

A rendőrök összesen 29 embert fogtak el vagy állítottak elő.

Bódog Bálint
Budapest

Nagy területen ég az aljnövényzet a III. kerületben

A Táborhegyi parknál.

Rényi Pál Dániel
tűz

Autómentes lesz a Jane Haining rakpart, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél pedig gyalogos teret alakítanak ki

A pesti alsó rakpart fejlesztési tervei alapján.

Molnár Kristóf
közlekedés

Mától augusztus 15-ig ismét autómentes a pesti alsó rakpart

Legalábbis egy szakasza.

Haász János
belföld

MTÜ: Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén

Megérte a több milliárd forintba kerülő imázsfilm.

Benics Márk
turizmus

A hegyvidéki turul sorsán múlik, hogy a Kutyapárt tényleg hisz-e a demokráciában, vagy inkább meghajol az erőszak előtt

A 12. kerület új polgármestere, Kovács Gergely évek óta mondta, a gyilkosok emlékművét el kellene vinni a helyéről, és ezt a választás éjszakáján is megígérte. Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, és az MKKP társelnöke közölte, hogy nem ezzel kezdené a ciklusát, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Pedig az igazságtétel most, a szobrot állíttató helyi Fidesz bukása után lett igazán fontos.

Herczeg Márk
vélemény

Közúti balesetben súlyosan megsérült egy motoros rendőr Budapesten

Autóval ütközött a IX. kerületi Haller utcában.

Molnár Kristóf
baleset