Saját meglepetésükre arra jutottak, hogy vannak közös érdekeik.
A webáruház állítólag arra készül, hogy az árak mellett azt is feltüntesse, hogy az összeg mekkora része köszönhető Trump büntetővámjainak. A Fehér Ház beszólt, Bezosék tagadnak.
A Trump adminisztráció súlyos csapást mérhet a magyar gazdaságra.
Trump szerint ez csak a kezdet.
Az amerikai elnök szerint barátságos hangvételű beszélgetésen van túl a kínai elnökkel. Arra jutott, hogy csak akkor vámolna, ha nagyon muszáj.
Bár továbbra sem túl valószínű, hogy új, a dollárral versenyképes valutát tudna létrehozni a BRICS-csoport.
A kanadai miniszterelnök a jelek szerint nem szeretne 25 százalékos büntetővámot minden kanadai termékre.
De a kínaiak jelezték, hogy az uniós sertéshúst és a nagymotoros járműveket is megvámolhatják.
Mindössze öt tagállam szavazott nemmel a büntetővámokra.
Szerinte „az Európai Uniónak egyértelműen az lenne az érdeke, hogy az együttműködését fejlessze Kínával, és ne konfrontációt hozzon létre”.
A volt elnök szerint a dollár ostrom alatt áll.
Az Európai Bizottság júliustól emelne a Kínából érkező elektromos autók vámján, hogy kompenzálja a mesterségesen alacsonyan tartott árakat.
Az EU szerint Kína mesterségesen alacsonyan tartja az árakat, ami komoly problémát okoz az európai autógyártóknak.
Minden előzetes figyelmeztetés nélkül azonnali hatállyal vámot vetett ki a Brazíliából és Argentínából érkező acélra és alumíniumra.