Gulyás Gergely szerint az állami ünnepségre érkeztek az állami pénzből adott buszok. De ez mintha mégsem így lenne.
Nagy bajnak tartaná, ha nem így történt volna.
„Az emberek autóval, vonattal, sőt busszal is járnak, villamosra, metróra szállnak, szabad döntésük alapján.”
A kormánypárt szerint a DK csak azért kíváncsi a békemeneten használt buszok bérleti szerződéseire, mert irigyek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezi a buszokat.
A Békemenet utánra is van program.
A sofőr felfüggesztett fogházbüntetést kaphat.
A szerb rendszámú busz Münchenbe tartott.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet.
A Fővárosi Kormányhivatal azonnali hatállyal megtiltotta 13 busz és 5 troli közúti közlekedésben való részvételét.
A ráfestett ábrák némelyike azt próbálja elhitetni a naivabb nairobi lakosokkal, hogy a Parlament ehető, csakúgy, mint a bűvös kocka, illetve a magyar néptáncosok.
Akkora a buszsofőr-hiány a Volánbusz Zrt.-nél, hogy rendszeresen egymás után több járat is kimarad. Erről ráadásul nem tájékoztatják az utasokat, ezért órákat kell várniuk a buszállomáson, reménykedve, hogy egyszer majd jön egy busz.
A balesetnek nyolc áldozata van, nyolcan pedig súlyosan megsérültek.
A balesetnek több tucat sérültje van.
A rendőrök szerint nem először dobálózott, elfogták.