bvop

A bíró engedélyezte, hogy vegyék le a bilincset a Fővárosi Törvényszékről fegyverrel elszökő rab kezéről

A férfi ezután megtámadta a bv-őrt, elvette a fegyverét, és menekülni kezdett a városban.

Albert Ákos
bűnügy

Toboroz a BVOP, több mint 6000 magyar szívesen dolgozna a büntetés-végrehajtásban

A szerv szerint sikeresek a Rabul ejtünk, Gyere a hűvösre és Lebilincselünk szlogenekkel futó toborzókampányaik.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Úgy kell a börtön az alföldi kisvárosnak, mint egy falat kenyér

Roskadásig megtelt a toborzóiroda Kiskunhalason, ahol az új börtönbe keresnek dolgozókat. Nem csoda, szívás vidéken álláskeresőnek lenni, és hiába a nehéz munka, még ezt is vonzóvá teszi, hogy legalább bejelentett. Így még az elítéltek sem zavaróak.

Albert Ákos
börtön

Valószínűleg a civiltörvény miatt nem mehet a börtönökbe a Helsinki

Pintér Sándor belügyminiszter Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére árulta el, mi a kitiltás oka.

erdelyip
poltika

Érthetetlen, hogy miért kell a raboknak 93 forintos percdíjat fizetniük a telefonálásért

A Helsinki Bizottság pereskedés után jutott hozzá a BVOP és a Magyar Telekom közötti megállapodás részleteihez. Irreálisan drága szervizelés, megmagyarázhatatlan percdíjak várnak a rabokra.

Horváth Bence
jog

A civilek kitiltása után fogalmunk sem lesz róla, mi történik a börtönökben

A környező országokban épp a magyar modell alapján indult olyan börtönellenőrző civil program, amit most megszüntetnek. Azerbajdzsánra fogunk hasonlítani ezentúl, miközben a börtönökben egyre szigorúbbak a szabályok.

Horváth Bence
jog

18 évnyi együttműködés után kitiltották a Helsinki Bizottság képviselőit a börtönökből

A civil szervezet szakértői két évtizede figyelték a rabok jogainak érvényesülését. Eddig remek volt a viszony a BVOP-pal, ezért nem is értik, mi történt most.

Horváth Bence
jog

Már több mint 120 milliót fizetett az állam az embertelen körülmények között tartott raboknak

A strasbourgi emberjogi bíróság 2015-ös ítélete nyomán 2017-től a rabok kártalanításért folyamodhatnak, ha elhelyezésük körülményei alapvető jogokat sértenek.

Király András
POLITIKA

Szabadulása előtt verte kómába egyik rabtársa a 17 éves T. Mátét

Mire a fiút szabadlábra helyezte a bíróság, már a miskolci kórházban feküdt, maradandó agykárosodással.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

280 dolog, amit csak a börtönökből rendelhetnek meg az iskolák

Az oktatás központosításának legvidámabb pillanatai: így csicskáztatja az állam az iskolákat. Az íróasztaltól a hullákra való lábujjcímkékig előírják, mit honnan szerezhetnek be.

erdelyip
POLITIKA