CEU

Ritka alkalom, ha valaki semmittevéssel ennyi jót tehet, üzente Ádernek Nádas Péter

Végül is a köztársasági elnöknek csak annyi dolga van, hogy ne írja alá a CEU-ról szóló törvénymódosítást.

Király András
POLITIKA

A tucatnyi Nobel-díjas és több ezer közgazdász után egy magyar celeb is a CEU mellett

Gryllus Dorka is tüntet vasárnap.

Botos Tamás
politika

Levélben kérte az MTA elnöke Áder Jánost, hogy tegyen meg mindent a CEU-ért

Péntek este küldte el kérését Lovász László a köztársasági elnöknek.

Botos Tamás
politika

Bödőcs Tibor elmondta Orbán Viktor CEU-s beszédét: „Magyar ütőérre magyar vámpírt!”

„A külföld zsoldjában álló, Soros György segge partján táborozó egyetem kiebrudalásával a munkát még korántsem fejeztük be.”

Czinkóczi Sándor
vicc

Ürge-Vorsatz Diána szerint még a kormány is veszít, ha elmegy a CEU

A nemzetközileg elismert, magyar klímakutató bízik abban, hogy Áder János belátja, mennyire értelmetlen a törvény.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Meg kellett változtatni a helyszínt, mert a vártnál is többen igazoltak vissza a vasárnapi CEU-s tüntetésre

A Clark Ádám tér helyett végül a Várkert Bazár előtt fognak gyülekezni, hogy onnan vonuljanak a Parlamenthez.

Czinkóczi Sándor
politika

A New York Times szerkesztőségi állásfoglalásban vár határozott fellépést az EU-tól Magyarországgal szemben

A lap veszedelmesen önpusztító lépésnek tartja az ország legjobb egyetemének kinyírását.

Horváth Bence
POLITIKA

A kormány a CEU kinyírásával teljesen lenullázza az ország hírnevét, amire egyébként tízmilliárdokat költ

Magyarország hírnevének és turisztikai vonzerejének növelésére simán kap a magyar adóforintokból 146 milliárdot a Forma-1 vagy hatmilliárdot a Red Bull Air Race. A száz országból hallgatókat vonzó, itt évi tízmilliárdot elköltő CEU-t viszont kidobnák az országból, Magyarország ellen hangolva a világot.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártó Péter nem számít arra, hogy az amerikai kormány a CEU-törvény visszavonását kérné

Nyilván csak tréfából küldenek ide különmegbízottat.

Horváth Bence
POLITIKA

A francia kormány is kiállt a CEU mellett

Ezek szerint újabb országot sikerült megtéveszteni. A bécsi városvezetés közben az osztrák kormányt szólította fel kiállásra.

Horváth Bence
oktatás

A Kaposvári Egyetem egyetért a CEU-t ellehetetlenítő törvénnyel

Igaz, vélhetően az egyetem élére odarakott fideszes állatorvosból lett kancellár gondolja főleg így.

Horváth Bence
oktatás

A Néppárt szóvivője szerint inkább arról kéne konzultálni a magyarokkal, hogy akarnak-e további sok milliárd eurónyi uniós támogatást

A Fidesz saját pártcsaládjának egyre jobban kezd elege lenni Orbánék Brüsszel-ellenes fogásaiból és a CEU elleni támadásból.

Horváth Bence
eu

Ezeket hazudta az arcomba Lázár János és Kovács Zoltán csütörtökön CEU-ügyben

Eljutottunk odáig, hogy a legfontosabb kormányzati sajtótájékoztatón is minden második elhangzott szó hazugság. A kormányzati politikusok már a saját kijelentéseiknek sem tudnak megfelelni, miközben magyarázni próbálják ezt az agyrémet.

Sarkadi Zsolt
politika

A CEU-ügy miatt kilép a KDNP-ből Lukácsi Katalin

Már a pápa elleni kormánypárti támadásokkal sem tudott mit kezdeni, a Népszabadság bezáratása volt a másik mérföldkő, a CEU ellehetlenítése pedig az utolsó csepp.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Norvégia 65 milliárd forinttal támogatná Magyarországot, de úgy fest, hogy a kormánynak erre nincs szüksége

A norvég nagykövetnek az Állítsuk meg Brüsszelt! üzenetről az jut eszébe, hogy hadd maradjunk egyedül, és térhessünk vissza dicső múltunk rémtetteihez.

Horváth Bence
politika