Michael Ignatieff figyelmeztette Szijjártó Pétert, hogy őt is terheli a felelősség azért a kárért, amit a magyar felsőoktatás kivonulás miatt elszenved.
A külügyminiszter szerint nincs tervben a megállapodás aláírása.
Heiss Fainzmann szerint az egyetem csak a Magyarországon kialakult helyzet miatt vált országot.
Ausztriában lelkesen várják a régió egyik legjobb egyetemét, amit a magyar kormány épp most űz el Budapestről.
Fekete-Győr András is felszólalt, de nem akart arról beszélni, hogy „Orbán Viktor mekkora takonygerincű tolvaj gazember”.
Figyelembe veszik a kontextust, a múlt eseményeit, és más személyek tudását is a társas helyzetekre vonatkozó döntéshozáskor – erre jutott az ELTE és a CEU tudósainak közös kutatása.
Az egyetemi autonómia mellett állnak ki szerdán a kar oktatói és diákja.
A kormány reakciója: mosoly és széttárt kéz.
Blöffnek tartja a bécsi költözést.
Attól féltek, hogy a menekültek oktatásai miatt az állam elvenni a költségvetésük negyedét.
Amire a holnap kezdődő néppárti kongresszus kitűnő alkalomnak ígérkezik.
Enyedi Zsolt szerint az államtitkár vagy nem tudja, hogyan működnek az ERC-pályázatok, vagy úgy tesz, mintha nem tudná.
Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.
Rétvári Bence és az Origó is új rekordot futott a CEU elleni támadásokkal, miközben épp azt mutatták meg, miért szenvedne el az egész hazai tudományos élet súlyos károkat az egyetem elüldözésével.