A kínai cégek nagyban támaszkodnak az érintett eszközökre, így a korlátozás nagy csapást jelentene az iparágra.
Arra kéri a kormányt, hogy közelről figyelje a fejlesztést, ugyanakkor ne szabályozzon annyira túl, mint az EU, mert az meg a versenyképességnek fog ártani
Szankciók ide vagy oda, 2023-ban több mint egymilliárd dollár értékben importáltak ilyeneket.
Állami kutatóintézetek, egyetemek és katonai szervek vásároltak az elmúlt egy évben Nvidia chipket, amiket haditechnika és a mesterséges intelligencia területén a legjobbnak tartanak.
Ez az első ilyen készülék a világon.
A gyártókat uniós támogatással csábítják a régióba.
Majmokkal korábban már kísérleteztek.
Japán váratlanul nagy ütést vihet be Kínának, miközben Peking először lépett fel komolyan amerikai chipgyártóval szemben.
Az agyába ültetett chipen keresztül.
Az ASML cég chipek gyártásához használt legmodernebb gépét 30 év alatt készítették el. A világon senki sem gyárt hasonlót, és csak ezzel lehet a legjobb chipeket előállítani. Az USA elérte a holland kormánynál, hogy Kína ne juthasson hozzá a gépekhez.
A Wall Street Journal nyomozása szerint Kína nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország pótolja, amit a nyugati szankciókon vesztett.
Komoly diplomáciai győzelem lehet ez az amerikaiaknak.
Amerikában és Európában nőttek, míg Kínában meredeken csökkentek az eladások egy év alatt.
A köztársasági elnök is figyelmeztetett arra, hogy vigyázni kell az egyoldalú függőséggel.
Ismét egyre nagyobb a feszültség Kína, Tajvan és a fél világ között. Szinte mindenki a status quo fenntartásában érdekelt, de vajon meddig viseli el Kína a lázadozó szigetországot?