Csütörtökön mindössze 11585-en kapták meg az oltás első adagját, még hárommillió oltatlan felnőtt van az országban.
A kormány lerázza magáról a feladatot, ezentúl csak készenléti rendszerben lesz vakcináció. Még ma dönthetnek róla, hogy az önkormányzati testületek visszakapják a jogosítványaikat.
De a szervezők szerint nem került veszélybe a jövő hónapban induló játékok rendezése, és az egyre több koronavírusos megbetegedés mellett sem opció, hogy újra elhalasszák az olimpiát.
Kiskapu van a rendszerben, sok tesztelőállomáson nem kérnek fényképes igazolványt.
Ugyanilyen furcsák voltak a számok az elhíresült vakcinatáblázatban is.
Szijjártó Péter külügyminiszter már tárgyalt is erről az oroszokkal.
Van, ahol év végén kisorsolnak egy telket, rajta házzal.
Facebook-csoportot szerveztek, az állam egyelőre nem adott nekik megnyugtató választ.
A teszteknek már csak egy százaléka pozitív.
Az első és második hullám idején hatszor akkora eséllyel haltak bele az emberek a fertőzésbe a szikszói járásban, mint a kapuváriban.
A járvány tavaly tavaszi elhatalmasodása óta először telt el így egy teljes nap.
A saját fejlesztésű vakcina mellett Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját is.
Kacskovics Imre immunológus szerint úgy lehetne minimalizálni a járvány jelentette fenyegetést, ha a 12 év felettieket is beoltanák.
Járványhírlevelünk heti első számában biztató trendek, furcsa halálozási adatok és aggasztóan gyenge oltási számok mellett egy hülyeségeket beszélő Nobel-díjasról is megemlékszünk.
A mostani helyzetet a röntgen feltalálásához és az azzal kapcsolatos kukkolós tévhitekhez hasonlította.