Brian Pinker alig várja, hogy februárban megünnepeljék a feleségével 48. házassági évfordulójukat.
Ezért fordulhat elő, hogy csak ötezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig a 40 ezer embernek elegendő vakcinából.
Kevés teszttel továbbra is kevés új fertőzöttet azonosítottak.
Közben Skóciában magyar nyelvű szórólapokon is tájékoztatják az embereket a vakcináról.
A pápai állam egészségügyi és biztonsági személyzete kap először oltást.
Bahrein a második 3,5-tel.
Lett volna mit jobban csinálni, de sínen van a dolog.
Azt írta, az első 24 órában csak sajgást érzett az oltás helyén.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem örül a kontrollcsoport szétszedésének.
Most új oltási tervre térnek át, hogy minél hamarabb beadhassák mindenkinek az első dózist.
A rendőrök nem tudták feloszlatni a tömeget, csütörtök óta tart a party.
Egy Nagy-Britanniából hazarepült kínai nő vitte az országba a mutáns vírust.
108 áldozatot jelentettek az év utolsó napján.
Megkapta az engedélyt az állami tulajdonú Sinopharm oltása, amivel már egymillió embert be is oltottak.
A kormány már bánja a karácsonyi lazítást.