covid-19

A WHO nem javasolja a vérplazma-kezelést covid ellen

Semmi nem bizonyítja, hogy hatásos lenne, viszont drága.

Sarkadi Zsolt
járvány

Elhunyt Kóbor János

Koronavírus okozta a halálát.

Kiss Imola
GYÁSZ

Korlátozásellenes tüntetők özönlöttek el egy karácsonyi vásárt Luxembourgban, ahová csak oltottan vagy negatív teszttel lehetett volna belépni

Az volt az utolsó csepp, hogy nem szolgálták ki őket itallal néhány standnál.

Kiss Imola
járvány

Három nap alatt 489 koronavírusos beteg halt meg

Annyi covidos van kórházban, mint egy héttel ezelőtt.

Szurovecz Illés
járvány

Látszik, hogy gyorsan terjed az omikron, de még mindig keveset tudunk róla

Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában.

Szurovecz Illés
járvány

Nem nagyon kérnek a kötelező oltásból a budapesti kerületek

Két önkormányzat írta elő a dolgozói számára.

Szurovecz Illés
járvány

15 afrikai emberből csak egy kapott két oltást koronavírus ellen

A G7-országokban ez az arány 70 százalékos.

Szurovecz Illés
járvány

Romániában is megjelent az omikron

Az új variánssal fertőzött két személy karanténban van és tünetmentes.

Kiss Imola
járvány

Keddtől ismét csak negatív teszttel lehet beutazni Angliába

Átmenetileg, amíg nem javulnak a járványadatok.

Rényi Pál Dániel
járvány

Nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók kötelező oltása

Az alkotmánybíróság szerint a kötelezettség az egészségügy működésének folyamatosságát, a betegellátás biztonságát, a betegek élethez és egészséghez való jogát szolgálja.

Czinkóczi Sándor
járvány

Koronavírus: magasabb a napi halálozási átlag, mint a második hullám csúcsán

A járvány áldozatainak száma átlépte a 35 ezret.

Szurovecz Illés
járvány

Oltásellenes pólókat árul az Amazon Németországban

Közben a cég a vásárlói biztonságát hangsúlyozza.

Czinkóczi Sándor
kapitalizmus

Olaszország nagyvárosaiban az utcán is újra kötelező lesz a maszkviselés

Rómában, Torinóban, Milánóban, Nápolyban és Szicílián is.

Rényi Pál Dániel
járvány

„Tőlem bármit nyilvánosságra hozhatnak” - mosta kezeit Gulyás, mégse hoznak nyilvánosságra semmit

Szerinte nem a kormány dönt arról, hogy milyen járványadatokat hoznak nyilvánosságra. Semmilyen adatot nem tudott megosztani velünk, és olyan hivatalokhoz irányított, amik szinte sosem válaszolnak.

Szurovecz Illés
járvány

Helyesbítenék gyerek-Pfizer témában

Abban ugyan igazam volt, hogy a hatóanyag egy és ugyanaz, de a vakcina formulája eltérő - ez az adagolás és a tárolhatóság miatt fontos.

Király András
járvány